Olyan felelősség nehezedett a las vegasi The Killers vállára, amiről talán sejtelmük sem volt. Tavalyi botrányosan rossz sziget-záró fellépésük után most lehetőséget kaptak a korrigálásra és arra, hogy most méltón zárják a fesztivált.

A Lukács Laci által csak gyilkosokként felvezetett zenekar sztárstátusza megkérdőjelezhetetlen: az interjúadástól elzárkóztak, fotózni nem lehetett őket, és még azt is megengedték maguknak, hogy egy picit késsenek. Rosszmájú megmondók, akik az indiai büfénél nem merészkedtek közelebb már a kezdet előtt csóválták a fejüket, a vegyes nemzetiségű, fekete nadrágos-mellényes közönség azonban fegyelmezetten várta, hogy felgyulladjanak végre a nagyszínpad fényei, ahol a koncert kezdete előtt csupán egy kicsit gagyi kinézetű “Welcome” felirat adott világosságot.

Türelem rózsát terem –és ezúttal egyéb színes, illatos virágokat is, melyekkel a hangszereket ékesítették: egyszer csak a színpadra ugrott Brandon Flowers pincérruhában, társai pedig a megszokott cowboyszerkóban. Rögtön az első dalra (For reasons unkown) beindult a nép, és a centrifuga, félig akaratlagosan, félig a véletlennek köszönhetően én is kijjebb sodródtam, ahonnan már nyugodtan élvezhetem a koncertet. A zenekar energikusan, lendületesen játszott, és a nagy dalok mellett nem maradt el a Shadowplay (Joy Division-feldolgozás) és a Tranquilize sem, a Mr. Brightside-ra pedig egy emberként mozdult a tömeg. Egy óra zenélés után letették a lantot a fiúk, de szerencsére csak bő egy percre, mert aztán visszajöttek még a Jenny was a friend of mine-nal, és az immáron tv-reklámként elhíresült All these things that I’ve done-nal. Kétségbe nem vonható: a Killers most pótolta minden restanciáját – soha rosszabb Sziget-zárást!

A budapesti Neo együttes (lásd Wanted 99/7) a Szigeten mutatja be először élőben Eklektogram című debütáló albumának anyagát. A duónak ugyan volt már három kisebb koncertje, de ez lesz az első, amelyen nemcsak gépeik, hanem kísérőzenészek - a Heaven Street Seven tagjai - támogatásával lépnek fel. "Baromi unalmas, hogy ketten állnak, és nyomogatják a gombokat. Jön vissza az élő zene!" - mondja Moldvai Márk, a Neo egyik fele.

(Z+ színpad, 1999. augusztus 7. éjjel 2 óra)

Halék már két éve birkóznak a magyar könnyűzenének nevezett iszapban (-pal): még ’99-ben ők adták az első „hangos” koncertet a Zöld Pardonban, aztán a szokásos körök: koncertezés, számírás, pozitív visszajelzések, tehetségkutatók, előzenekarosdi (Balaton, HS7). Most a leghosszabb kör jön: a kiadótalálás, de úgy tűnik, idén végre valami körvonalazódni látszik.


>
>
Egyre több helyre hívják őket, rajta lesznek a Pizzás című film soundtrackjén (a Positivo és a Forest Drive című számmal, illusztris társaságban: Neo, Nyers, HS7, Másfél), valamint a hetekben kiadtak egy négyszámos magyar nyelvű demót. Ez a cucc grúvosabb, poposabb, mint elődje, a 12 számmal bíró demólemez (This Fish Is Delicious).

Most nyilván jön a „na jó, oké, de milyen zenét játszanak?” kérdés. Hát az van, hogy a Fish! rockból érkezik a pop felé, de nem puhul el, hanem hátba veri a popot a funk-rockkal, és így kijön ez a zene, ez az intenzív, energikus popzene (irányvonalak: Smash Mouth, Publo Hunny, mármint a régi, főleg a koncerten való pörgést, ugrálást tekintve), ami koncerten süt igazán: Kovács Krisztián énekes-frontos csávó hiperaktív a színpadon (jellegzetes angolszász kiejtés, az énekdallam a fülbe mászik), a zenekar húzós-zúzós (pár év múlva el tudnám képzelni nagyobb helyeken is, a Fish! ugyanis a magyar utánpótlás-válogatott egyik erőssége.
-ener-

Wanted Színpad, 2001. augusztus 7. 17.00

A tavalyi Pepsi Sziget egyik legemlékezetesebb koncertjét a német Guano Apes adta. A csapat akkor még a bemutatkozó Open Your Eyes album dalaival ostromolta közönségét, az idén májusban berobbant Don't Give Me Names album dalainak élő bemutatására sem kell már sokat várni, hiszen a zenekar a 2000-es Pepsi Sziget egyik sztárzenekaraként ismét Magyarországra érkezik. Az új album előkészületeiről a zenekar dobosát, Denist kérdeztük.




- Kicsit tartottunk az új lemez felvételei alatt attól, hogy a kiadó túlságosan is meg akarja határozni a Don't Give Me Names irányvonalát. Szerencsére hamar kiderült, hogy maximálisan bí’ztak az elgondolásainkban, nem szóltak bele a dalok irányvonalába, csupán egy jó Guano Apes-lemezre vártak.

- Ti hogyan vágtatok neki a munkának, nem nyomasztott az előző lemez sikere?

- Volt bennünk némi nyomás. A turnék alatt folyamatosan, a hogyan tovább kérdése lebegett előttünk. Aztán ahogy leálltunk és egy kicsit összeszedtük magunkat máris konkretizálódott előttünk a jövő és az új dalok.

- Nem gondolkodtatok azon, hogy az új lemezre egy kicsit előretoljátok az elektronikát?

- Csak annyira, hogy a dalok jobban megszólaljanak. A keménységre törekedtünk, amelyhez nagy seg’ítséget nyújtott, különösen a nagyon gyors daloknál az elektronika. Nem akartunk senkinek sem meglepetést okozni, azt adjuk, amit mindenki elvár tőlünk, persze azért megfelelő fejlődéssel. Feltűnik néha egy kis ridegség, egzotikum, majd a következő pillanatban ismét jönnek a zúzosabb témák.

- Úgy tűnik, mintha az új dalok jobban alkalmazkodnának Sandra személyiségéhez.

- Ez csak az együtt töltött idő kérdése, a hosszú koncertsorozatok után jobban idomulunk az ő személyiségéhez, elvégre a rajongók nagy része, a dalok mellett rá kíváncsi. Sandra egyébként hihetetlen módon tud idomulni a dalokhoz és ezen belül a dinamikához.

- Az album első kislemeze az Alphaville által is sikerre vitt Big In Japan. Kinek az ötlete volt az átdolgozás?

- Herbert Grönemeyeré (a német Zámbó Jimmy, a szerk.). Az ő ötlete volt, hogy a 20. század néhány híres német popdalát mai német sztárok dolgozzák át saját stílusuk szerint. Egyetlen alkalomra készült az átdolgozás első változata, de nekünk nagyon megtetszett és a rajongók is követelték, hogy tegyük lemezen is hozzáférhetővé. Kicsit még dinamikusabbá tettük, a szövegbe is beleírtunk, majd megszületett a végleges verzió, aminek szerintem csak a refréne emlékeztet a dal eredetijére.





- Milyen a kapcsolat a fiatal német zenekarok között?

- A rockbandák között nagyon baráti a viszony. Jó haverjaink a Rammstein tagjai, de jóban vagyunk más bandákkal is.

- Milyen terveitek vannak a következő időszakra?

- Hamarosan új kislemezzel fogunk előjönni, aztán a nyár a szabadtéri koncertek időszaka, persze hozzátok is megyünk.

- Jó emlékként él bennetek a legutóbbi budapesti koncert?

- Abszolút! A zenekar fennállásának egyik legjobb koncertje volt. Már kora este sejteni lehetett, hogy egy különleges hangulatú vár ránk, van valami különleges atmoszférája a Pepsi Szigetnek. Reméljük, az ez évi buli is hasonlóan emlékezetes marad.

Major Mihály (Wanted, 2000 július)

Ma, mikor nemsokára a 60 is robban, az embernek igencsak zsongani kezd az agyában a majd 50 éves "induló" a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról bakelitröl, amire a sok hallgatás közben ide is kerult véletlenul egy keresztbarázda , és ezért atomóra pontossággal kattog.

Ha valakinek bejött és bejön a Sziget, akkor az hosszú ideig tudja befolyásolni a gondolkodás módját és irányát. Ahogy tisztességes esetben a mozi sem csak a netto film, hanem : kiválasztás, készulödés, odautazás, sorbanállás, pöcsmörészés, vakaródzás, ismerösök, ismeretlenek, rágcsálás, reklám, na aztán a film, majd stáblista, kilépve elsö nagy levegö, meg az elsö nagy slukk, a Sziget-kaland is az elhatározással, pénzgyujtéssel-jegyvétellel kezdödik. Ha az elhatározás komoly a részletek már lényegtelenek, ahogy az ember fia (nagyon tudományos felmérés szerint ) kb. kétpercenként gondol a szexre, úgy a Szigetmániásnak (nagyon tudománytalan felmérés szerint) azért ötpercenként beugrik, hogy mennyi van még a képzeletbeli centiböl. Szóval ma 61, és elmondható, hogy nálunk a ráhangolódás már elkezdödött. És természetesen leginkább hangulatba kerulni úgy lehet, ha az ember belemászik és felidézi a régi dolgokat. Kezdjuk 2008-cal, talán azért , mert akkor is volt Iron Maiden, meg most is lesz.

Kezdö elsö vonalban zúzni vágyó tapasztalatlan fiataloknak kulönösen ajánlott elolvasni ezt az írást felkészuléshez, mert én bár megjártam jónéhány koncertet meg taposót, de akkor ott beleszaladtam néhány "csin"-be, más kárán tanul az okos. A dolog azzal indult, hogy fiam, akivel egyutt sátraztunk , négy órával a kezdés elött bevette magát az elsö sorba, hogy jó helye legyen . Egy jó óra múlva már vinnem kellet hozzá a túléléshez szuksége enni és innivalót, és már csak három órát kellett várni a tuzö napon. Elsö kikuszöbölendö hiba, hogy nem éri meg normál hárizsákkal vagy táskával, további használatra szánt cuccal menni a leendö zúzóba. A nylonzacsi böven elég, eldobható és nem akad be a kerítésbe mikor az ájult harcost kiadják a biztonsági sávba. Azt ugye mondani sem kell, hogyszandál , strandpapucs csak mazochistáknak engedélyezett ( !!!!!!).

Végre mozgás a szinpadon, muszály fölállni, aztán jön Lauren Harris. Kellemes látvány az ifjú hölgy , lenyomja a musort, dobhártyánk tágul, de ez csak bemelegítés. Nincs pogo, de a kuzdelem a helyekért állandósul . Elbúcsúzunk Laurentöl, civilben szivesen találkoznánk vele, de most ö másodlagos. Fiam az elsö sor biztonsági rácsára passzirozva, én mögötte állva két kézzel fogom a rácsot, és viselem el a tömegnyomást . Mikor elsötétul a szinpad kitör az örulet. Az elsö hangnál elszabadul a pokol. Ahogy a szoclizmusban az ember egy csavar volt a nagy gépezetben itt egy pötty a masszában. A tömeg hiperaktív amöbaként hullámzik a megengedett kereten, azaz a kerítésen belul. A zenéröl most nincs mit írni, megszokottan szuper, a hangerö öruletes, a masszabeli höséghez legalább tíz fok jön pluszban, mikor gázlángok is belobbannak. Félóra után a fejek fölött elkezdenek "szállingózni" az elsö "fecskék" , akik nem bírják tovább. Legális szörfölésnek is felfogható, mivel így jut ki leghamarabb a meccset feladó illetö. Ajánlott az elsö gyanús jelnél inkább kimenekulni, mint húzni még néhány percig, ami nem oszt/szoroz, viszont ha valaki teljesen elalál, akkor sokkal fájdalmasabb lehet a mentés . 2:15-nél éppen egy ilyen kerult véletlenul a videóra. Képet, filmet készíteni meg lehet próbálni, fontos az apparátot valahogy csuklórahurkolni vagy valahogy biztosítani , mert ha leesik akkor menthetetlen. Ezen a három perces filmen látható, milyen minöséget lehet produkálni. A hang használhatatlan, a tömeg folyamatosan hullámzik, kulönbözö alakok ugranak a képbe, ettöl fuggetlenul olyan mint a magyar narancs: ami sárga-savanyú, szóval a film is recsegös , össze-vissza mozgós, de az enyém, saját készítmény az Iron Maidenröl, akár buszke is lehetnék rá.

Nem sokkal ezután fiam melletti frissmerösunk (azaz frissen szerzett ismerösunk) lélegzete akadt fenn, pedig kb. 100 kilója komolyan tompította a rá nehezedö nyomást, mégis észre kellett vennunk , hogy már nem a lábai tartják álló helyzetben , hanem a tömegnyomás . Hát ezt az elalélt kvázi elefántbébit átemelni a kerítésen komoly feladat volt, kulönösen hogy nemcsak magatehetetlen volt, de hátizsákjának pántja is beakadt a rácsba. Cipöje leesett, majd koncert után lett meg lepényhalként kisimítva. Aztán sajnos véget ért a koncert, maradandó élményeket valamint feluleti séruléseket okozva. Szandálos lábam széttiporva, hátizsákomban lekvárrá változott a félidei frissítönek szánt öszibarack, mellette kedvenc napszemuvegem kétdimenziós állatotban, a cigaretta izzadságtól elázva, ráadásnak még az órámról is lekopott az aranyozás. Fizikailag kb. annyira voltam ki a végére, mint egy 5,2 km-es Balaton-átúszás után. Mikor a VIP szektor kerítésénél uldögélve végre összeszedtem magam, hogy elinduljak a gyerekért meg sörért egy néhány tízévvel fiatalabb ifjú barátságosan hátbaveregetett, és mondta : "Jól megizzadtál , PAPA!" Végulis nevezhettuk volna az egészet túlélési gyakorlatnak is. Ha ezt sikerult kibírni, akkor ezek után most már mindent. (Akkor még éppen ötvenen innen voltam. Jah, fiatalság , bolondság)

A Diáksziget egy rendkívüli, életre szóló lehetőséggé vált. Rendkívüli jelentőségű, mert Európa egyik legjelentősebb, egy egész hétre kiterjedő rendezvénye; és lehetőségeiben életre szóló, mert a legfogékonyabb életkorúakról van szó, akikben éppen a leghevesebben zajlik az élet belső és külső erőinek összetalálkozása és összeütközése. Ők a belső életerő forradalma és a külső társadalomerő modern ellenforradalmának élet-halál harcát vívó élőlények, a kamaszok és a korunkra olyan jellemző késő-kamaszok, az elhúzódó kamaszkorba kerülő húsz-harmincévesek, a megoldatlanságtól bizonytalan messzeségekbe kitolódó határú kamaszkor sodrásába kerültek.




Ez az az életkor, amelyben szinte minden kamasz - költő. Százezernyi költő szigetéről van szó! Ez az az életkor, amelyben kitör a belső életvágy forradalma, amelyben a hirtelen és gyors testi érést az érzések és gondolatok rohamos, alapvető változása kíséri, amelyben szellemi érésünk kiteljesedni hivatott. A belső, természeti életforradalom a vágyak és a célok forradalma. Az önállósuló lélek és értelem ekkor növeszti ki szemeit és lábait, hogy az életben saját, önálló útját fel tudja ismerni, ki tudja építeni, hogy saját, önálló életének útján tudjon járni. Nem véletlen, nem is lehet véletlen, hogy éppen ebben az életkorban kap életformáló szerepet a művészet, a zene, és az sem, hogy a Diákszigeten a zenéé a főszerep.

Az útkeresés korszakában vágyaink, érzéseink lobogó természeti erőként arra hivatottak, hogy bevilágítsák utunkat, jövőnket, azt a világot, amiben élni szeretnénk, azt a világot, aminek lennie kell. A zenében testet öltő érzések arra hivatottak, hogy kibontakoztassák előttünk világunkat, azt az életet, amire születtünk, amire teljes lelkünkből vágyunk, azt az életet, amelyet élnünk kell, azt a világot, amely ha nincs, akkor életünk révén, életünk által föl kell épüljön. Az élet belső, természeti forradalma hajt bennünket arra, hogy megváltoztassuk, hogy megváltsuk a világot. Tudjuk, minden porcikánkkal érezzük, hogy meg kell váltsuk ezt a világot, mert nincs rendben, mert elrontották, mert tetszhalott, elgépiesített életre kényszerült, és mert az élet, a bennünk csírázó, kifejlődni, virágba borulni vágyó életerő teljes, ép, egész életet, gyönyörű érzéseket, az élet végső alapjáig világító gondolatokat vetít elénk, amelyek meg kell valósuljanak az élet szent, belső, természeti törvényei szerint. A művészet az élet motorja, előre hajtó ereje. A művészet természeti hajtóereje a vágyakban élő, a vágyakat magához vonzó, élni akaró, megszületni vágyó, legszebb érzéseinket kiteljesítő valóság megvalósulásának vágya. A művészet vágyában azt a világot érzékeljük, aminek lennie kell holnap, s ha nem holnap, akkor holnapután. A művészet nem egyszerű szemlélés, tudomásul vevés - a művészetbe beleadjuk, amink van, belső kincseinket, érzéseinket, vágyainkat. A művészet vágyában a Világegyetem jövőjét, az ember sorsát, rendeltetését érzékeljük, világ-felfedező lényekként eszmélünk, érzünk, érzékeljük azt, amit csak belső élet-valóságunk tud érzékelni: azt a jövőt, aminek lennie kell, istenigazából, az élet igazából. A művészet, a zene vágyában a jövőt éhezzük, az életünk értelmét kiteljesítő jövőt, belső forradalmunk külső megerősítését várjuk. Várjuk, hogy vágyaink kitisztuljanak, céllá formálódjanak, világosodjanak, hogy a társadalom megerősítse legjobb törekvéseinket, életcéllá, segítő erővé váljanak. De eközben a belső, természetes forradalom-építésben ott a külső világ, amelyik életcéljainkat igyekszik a fogyasztás gépiessége, felszínessége felé terelni. Ott a manipuláció, a felületes élet, az egyre tátongóbb űr, a felnőtt korba lépéssel fertőző betegségként szinte törvényszerűen együtt járó elidegenedés. A manipuláció modern hadjárata a belső forradalom leszerelésére, a természetes meghamisítására, a mesterséges, művi világ kizárólagosságára, monopóliumára törekszik. Vágyainkat, céljainkat igyekszik minden eszközével lealacsonyítani, lesüllyeszteni, eszméletünk elől a távlatokat beszűkíteni, hamis keretek közé terelni gondolatainkat.

A modern korban a manipuláció már nem elégszik meg a tudat-iparral, a gondolkodás kisiklatásával, a kamaszkor üzleti célok alá rendelésével, az emberi eszmélkedés anyagias beszűkítésével, és kifejlesztette a manipuláció még alapvetőbb, még bombabiztosabb tömegpusztító fegyverét: a lélek ipari manipulációját, a tömeggé silányító ipari művészetet, a kommersz, üzleti célokat szolgáló mű-zenét, és ami a legvészesebb: a manipulációs művi világot és a természetes élet-forradalmat összemosó modern szemléletet. Ez a modern, kiüresedő, embert kiürítő szemlélet vágyainkat nem céllá világosítja, hanem illúzióvá halványítja, és az így keletkező óriási lelki űr helyébe a felszínes szórakozást és fogyasztást, a tartalmatlan, de modern, divatos, felszínesen sikeres életmód üres hajszolását állítja. Ez a modern szemlélet sportot űz belső világunk minél tökéletesebb kiforgatásából, a felszínes, pillanatnyi szempontok és az átfogó, életre szóló értékek értékrendjének felcseréléséből.



A Diáksziget száz és százezrek reménye volt, és talán újra az lehet. Száz és százezer élet, száz és százezer megszületést, megerősítést remélő érzés kap minden évben megerősítést, formálódik céllá, felemelő közösségi erővé, vagy kap ehelyett a felszínes szórakoztatás mezében elaltatást, elgáncsolást, lefegyverzést, élet-leszerelést, élet-tévútra terelést. Száz-és százezer lélek életérzése, élet-reménye, életvágya kap végre megerősítést, valódi, közösségi együttérzést, közösségi együttlétet, vagy kap újra felszínes, természetellenes hatásokkal „szórakoztató”, a gondolkodás, az érzés eredeti erejét lesújtó manipulációt, kiüresedő „feeling”-et.

Mi lesz Veled, merre tartasz, Diáksziget?


Részlet: Nagy Sziget Könyv (2002)