Váratlan öröm
A második 2005-ben történt. Volt egy kedves barátom, akivel nagyon el szerettem volna menni a Underworld és az aznapi koncertekre, de sajnos nem jött össze, így egyedül mentem. Mikor fellépett a színpadra az Underworld, a tömeg ellenére nem éreztem magam többet egyedül. Hatalmas élmény volt élőben hallgatni a stílus atyjait. Fel is hívtam az elmaradt barátom, hogy telefonon keresztül bejátszak neki némi audiális bemutatót, de mivel nem hallottam semmit, letettem. Hamarosan jött egy sms: "Te is itt vagy??" Nagy bolfogság volt ez, találkoztunk, örömködtünk és az est további részét együtt töltöttük.
Császári Sziget-himnusz akció
Hosszú utat tudhatok már magam mögött, ami a Szigetet, annak porát, embereit, életérzését és koncertjeit illetően tudni kell. Idén, azaz 2011-ben - egy évvel a világvége előtt - ötödik alkalommal koptathattam a Hajógyári porát. Ötödik alkalommal lyuggathattam tova a Converse cipőmet. Ennek az évnek, mint eddig mindegyiknek megvoltak a maga fő csapásirányai, ebből az egyik, a testvérem számára elsőszámú célpont: a császárok, a vezetők, a csörgővel illemtudóan mikrofont támasztó, futóversenyeket tartó, izzadó mégis becses Kaiser Chiefs volt.
Három évvel ezelőtt már átéltem ugyanezt a frusztrációt és agyat tépő idegállapotot, amit testvér szokott volt ilyenkor (persze akaratán kívül) produkálni. Csapzott, szorongó, hitetlenkedő, sapkáját tépkedő, időnként a szemembe néző őrült tekintet, karokat markolászó, szónoklatokat tartó, ismét hitetlenkedő labilis magatartás. Akkor puszta baráti elköteleződésből, illetve jó magaviseletű zene-kíváncsiságból ajánlottam fel kísérői szolgálataimat. El is vesztem rendesen a szövegrészletekben, csak annyit láttam, hogy körülöttem mindenkit ide-oda csapkodnak a zene futamok és lyrics foszlányok, én pedig a teljes ismeretlenség homályába burkolóztam. Persze, gyorsan felvettem a refrének ütemét, a lábam is szófogadóan járta a kosztáncot, az izzadtság is elérkezett, de még kívülálló voltam. Akkor, azon a napon még nem adtam meg magamnak a lehetőséget, hogy Benn legyek.
Nem készültem fel, felelőtlen gyerekként szegődtem a fanatikus nyomába. De még ehhez képest is (viszonylag) jól teljesítettem. A mostani hozzáállásom jócskán eltérő volt. Készültem! Három éven keresztül. Ugyanis megszerettem ezeket a brit szökevényeket. Igaz, nem fatális fanatizmussal, de jól eső „szívesen felrakom a mobilomra is, és nem ugratom tovább a lejátszót” szintig jutottam. Mert ez a zene jó! Mert a brit bandák jók! Az indie pedig még jobb! Nekik kellene adni a nagy figyelmeket nem pedig a turbánokban, húsban, mocsokban terpeszkedő 30 kilós gyíkhúsoknak. Szóval, testvérem is büszke érzéssel telítődhetett, amikor érzékelte, nem merengek tovább tudatlanként közöttük. Felpattantam a modern irányú vonatra, tudomásul vettem, hogy a szerelemben nem kell csatázni, hiszen anélkül is én nyerek, kicsit sokkoltak is, dühös tömegben olvastam minden reggel az újságokat, találkoztam új emberekkel, köztük ruby-val is (aki bájos teremtésként, igazán a szívemhez nőtt), s ezek után már tudtam: bármikor jelenthetem a lázadók támadását, hiszen már én is az vagyok. Korán érkezve, semmiről sem elfeledkezve – elemek, Jack (=fényképező csodám), kamera, póló, pulóver – téptük fel a kordonos védelmet. Kicsit túlöltözötten ugyan, hiszen nagyobb hűvösséget vártunk, rohadtunk a Nap gyötrelmei alatt, de túléltük. Éltetett minket az esti/éjszakai hepaj bizonyossága. S ez a gondolat fuvallatot jelentett izzadságtól pusztított testünknek és krónikus hőség gyűlöletünk számára. Kate Nash-t már porban és gyorsan összedobott fa-tákolmányokon ülve, előre kimerülten figyeltük végig, kicsit már unva a banánt: várva a császári bevonulást. Végül túlélve az egész napos világosságot, már benn álltunk a sűrűben, nézelődve, Ian Somerhalder-eket látva mindenütt, Kaiser Chiefs plakátot fotózva veszettül. Majd megindult! Kezdődtek a táncok, az eszeveszett hajrázások, észrevétlenül vettek minket körül az izzadt, pucér felsőtestek, kalapok csápoltak, biztonsági őrök rideg nyugalommal markoltak a wilsoni seggbe, mi pedig szájtátva, szövegeket mantrázva élveztük a rövid együttlétet. Szarva a kritikus, hozzá nem értő idiótákra. Boldogan üdvözöltük az új számokat – már előre tervezve, hogy mennyire hústépő lesz a következő találka, amikor már velük is dude-ként pacsizunk – a régi, a meglett, az idős monstrumokat pedig himnuszként szavaltuk mindannyian. Eddig egyetlen koncert sem érhetett fel a Coldplay-m mellé.
Fontos: eddig! Kedves ismerősként búcsúztunk, jó érzéssel, kicsi szomjúsággal, óriási fáradtsággal, de még találkozunk. Sokszor. Van egy ilyen erős intuicióm.
Posztolj és nyerj HS7-belépőt!
Töltsd fel legkedvesebb Sziget-élményedet - legyen az blogbejegyzés, emlékezetes fotó, elcsípett pillanat videón - és két belépőt nyerhetsz a Heaven Street Seven április 13-i, idei első budapesti koncertjére az A38 hajóra!
Legyél az öt szerencsés nyertes között!
A játék időtartama: április 2.-április 11. 24h-ig
Sorsolás: 2012. április 12., 13h.
A nyerteseket e-mailben értesítjük.
A játékszabályzatot itt találjátok.






2012. augusztus 2.
hippikiller
2012. május 24.
Radványi András
