’99 - 2000
A gépezet továbbra is olajozottan működött. A Pepsi és a Sziget 1999-ben újabb három éves szerződést kötött. A külföldi zenekarok és énekesek pedig egymásnak adták a képzeletbeli kilincset Budapesten. ’99-ben itt járt többek között az Ignite, az Asian Dub Foundation, Faithless, a Guano Apes, és a Kool and the Gang is. 2000-ben immár 300 ezer vendég pedig először hallgathatja önálló színpadon, a Világzenei Nagyszínpadon a világzenét és ismerkedhet meg a Night Zone Party fantasztikus hang-, és fényvilágával.
A szervezők következetesen ragaszkodtak korábbi álláspontjukhoz: mindig változatos, a közönség igényeihez igazodó fesztivált képzeltek el és próbáltak megvalósítani, így egyre nagyobb arányban sorakoznak az értékesebb, magas színvonalú produkciók a műsorpalettán. Rekordot is döntött a Sziget: A szigetlakók megdöntötték a tömeges csókolózás Guinness rekordját, 1592 pár csókolózott együtt.

2012. február 28.
mienkasziget
sziget, fesztivál, 1999, 2000, pepsi, óbudai-sziget, világsztárok, ignite, faithless, világzene, színvonalas, értékes, siker, guiness, rekord, csók, történelem

2012. augusztus 2.
hippikiller