Öt évvel ezelőtt sikerült majdnem négy órán keresztül együtt mulatnom a nagyszínpad backstage-ben a TOOLlal, amely az egyik legmeghatározóbb zenekar az életemben. Még mielőtt befejeztük volna Danny Careyvel (dobok) a nagy csocsópárbajt, Justin Chancellornak (basszusgitár) sikerült az egész csocsóasztalt felborítania, de azt már nem tudta elmondani, miért tette mindezt, ugyanis a magyar pálinkák ismét győzedelmeskedtek a beszédképesség felett.:)

Ezekután "átmentünk" az öltözőjükbe, ahol kivégeztük a maradék italmennyiséget, majd azon vettük észre magunkat Dannyvel, hogy az egész zenekar csak ránk, vagyis csak rá vár, hogy elindulhassanak a következő turnéállomásra, de ő ezzel mit se törődvén folytatta, amit elkeztünk. Egy szó, mint száz: rá kellett jönnöm, hogy TOOLék is csak emberek, akármennyire is földönkívüli zenét játszanak.

A Sziget mindig öröm, a Sziget néha sírás, néha veszekedés és düh, de minden évben jelen van az életemben.
2004-ben látogattam először, 2011-ben utoljára, és a kettő között még hatszor ;]
A legemlékezetesebb pillanatok a kezdetekben még a másnapos ébredésekhez kapcsolódtak, de ahogy felnőttem, egyre többet jelentett számomra egy-egy koncert vagy nagy találkozás. A 2007-es Tool és a 2011-es Hurts koncert felejthetetlen élmény.
A találkozás és együtt töltött idő Steve Forresttel (Placebo), Jacoby Shaddixszel (Papa Roach), Shannon Letoval (30STM) örökre kitörölhetetlen élmények egy zeneőrült életében.
Szeretem a Szigetet, mert szeretek külföldiekkel beszélgetni.
Szeretem, mert a délutánok mindig gasztronómiai élményt jelentenek számomra, és a barátaim számára.
Szeretem, mert ha elfáradok, csak leülök egy mozgalmas csomópont elé, és nézem, ahogy hömpölyögnek a fesztiválozók aligruhában.
Szeretem a Szigetet, mert ez számomra a nyaralás évről évre, még akkor is, ha Budapesten élek.
Idén is szeretni fogok, és veszekedni, és dühöngeni, és sírni, de sokkal többet nevetni a barátaimmal, idegenekkel, zenekarokkal és a Sziget dolgozóival...
Találkozunk idén is!