A hetvenes évek eleji Derrick-epizódok világát idéző sárga napszemüveget, szűkre szabott fehér öltönyt, sárga nejloninget, és nagyon buta arcot viselő, művirágcsokorral előszeretettel mutatkozó, kapahangú német szintimatadort a nagyvárosi legenda szerint maga Déri Zsolt fedezte föl a magyar közönség számára, amikor is az EMI raktárában turkált. Hogy Mambo Kurt hülye vicc-e vagy éppen csak ügyes reklámfogásokkal rocksztárrá avanzsált mini-Lagzi Lajcsi a legkültelkibb fajtából vagy tán egyenesen az egyre inkább önparódiába forduló poszt-posztmodern rock új sztárprototípusa, azt lapzártáig nem bírtuk eldönteni. De a Szigeten, ahol már tavaly is Soltész Rezsőre és Aradszky Lászlóra stage dive-oltak a legelszántabban a fiatalok, nos, ott Mambo Kurt tuti befutó.

– Miként indult a pályafutásod Mambo Kurt néven?
– Nagy pofával beharangoztam, hogy feldolgozásokat szeretnék előadni. Egy haverom aztán szavamon fogott, és megkért, hogy a buliján nyomjak valamit. Vége volt a lustálkodásnak, beálltam hangszeremmel, előadtam néhány feldolgozást, És megtetszett a közönségnek és nekem is. Képzeld el, hogy odaültem egymagam a Yamaha mögé, és kitaláltam, hogy eljátszom egy Rage Against The Machine-számot szvingben! Magam is szórakoztam rajta.

– A nevedet Kurt Cobaintől kölcsönözted?
– Kellett egy név. Első két fellépésemet név nélkül nyomtam le. De a Nirvanától a Come As You Are az egyik legrégebbi slágerem. Még ma is így konferálom be: ”Itt jön Mambo Kurt!”. Tudniillik mambóban adom elő a számot. Aztán a haverjaim mondták, hogy király név. Ráírtam hát egy táblára, rácsavartam a szintire, és azóta én vagyok Mambo Kurt.

– Pont ma készítettem egy interjút a Rammsteinnel is. Paul Landersnek tetszik az Engel címé szám Mambo Kurt-féle feldolgozása bossanovában. Felveszed a kapcsolatot a zenészekkel, akiknek a számait játszod?
– Nem, nem szoktam. Annyit tudok, hogy a Therapy?, a Rammstein, a Faithless és a német Fury in the Slaughterhouse ismeri a zenémet. Vagy megvettek egy lemezt, vagy valaki megmutatta nekik. Eddig senki nem reklamált. Tehát eddig még senki nem kövezett meg. De csakis azokat a számokat veszem fel a repertoáromba, amelyek nekem is tetszenek, nem érdekel, hogy ütik-e egymást. Ott van egy Musik ist Trumpf a Fugazi Waiting Roomja mellett. Elférnek egy lemezen.

– A dalok struktúráját sosem szoktad megváltoztatni.
– Két AC/DC-számot nagyon átgyúrtam, azok aztán nem is kerültek fel a lemezre. Jogilag nem is lehet egy szavuk sem a művész uraknak, ha átdolgozom a slágereket. Talán egy kicsit rövidítettem őket. Őszintén szólva, nem érdekel, mi a véleményük a munkámról. Amikor elkezdtem csinálni, még nem is volt téma ez az egész. Most, hogy ismertebb lettem, törik a fejüket, de jogilag tiszta vagyok.

– Honnan veszed az ötleteidet?
– Nem nagyon értek a zenéhez. Van egy kazettás magnóm, semmi több. Egyetlen egy lemezem sincs otthon, de még CD-m sincs. A tévémet is leszereltem két éve. Amikor buliba járok, akkor hallgatok csak zenét. Ami megtetszik, azt a barátaim felveszik nekem kazettára.

- A lemezed borítóján nem adod meg, kiktől származnak a dalok. Csak a dalírók neve szerepel. Paul Landersszel törtük a fejünket, kitől is van a Creep című dal, nem jöttünk rá, hogy Radiohead.
– Bocs. Nem szándékos. Magam készítettem a dizájnt meg mindent, a lemezcég később csak a nevét nyomta rá. Fontos volt, hogy odaírjam, milyen stílusban játszom a számokat. A Creep rockszám, a Jump tangó és a Basket Case mambo. Abból indultam ki, hogy úgyis mindenki ismeri ezeket a dalokat. Hát csak tudja mindenki, hogy a Come As You Are a Nirvanától van?!

– A nagymamádnak is játszottál és rockereknek is. Mennyire különbözőek a reakciók?
– A nagymamám lejátssza a lemezemet az ismerőseinek, akik talán nem tudják, mi az a Fugazi, vagy a Green Day, de élvezik a hangszerem hangzását. Nem értik a viccet, de mégis jól szórakoznak. Persze, akiknek szól ez az egész, azok értik a poént. Eddig csak jó tapasztalataim voltak. Akárkinek játszottam akárhol, Északon, Bajorországban, Hollandiában ó és remélem a Szigeten is – bejött a közönségnek.

– Hogyan tovább?
- Per pillanat semmire sem futja az időmből. Keresztül-kasul utazom Európát. Úgy tűnik, az a sorsom, hogy egyszemélyes előadó legyek. Pedig de szívesen játszanék zenekarral! A hangszeremnek is csak húsz ritmusa van. Már végig próbáltam mind. Jó lenne valami saját szerzeményt is előadni. Nem akarok még egy feldolgozáslemezt készíteni, azt nagyon unnám. Szerény igényem, hogy fejlődjek is valamerre.

Nagy Elisabeth