Van-e ember, ki többet érhet el a Szigeten, persze azon kívül, hogy megnyer egy Gerendai Karcsi hasonmás versenyt. A Sziget.hu főszerkesztőjeként vészelhetem át ezt a rendezvényt egy elég jó tudósítói csapattal. Még a kezdés előtt feltornázzuk a nézettséget a Tarlós-féle újabb feltűnési viszketegségnek köszönhetően. Egyébként előtte elsőként csinálunk weboldalt a Meleg Fesztiválnak a programigazgató legnagyobb szorongására.

A Sziget díjnyertes sátra mégis a Magic Mirror. Nőnek öltözött férfiakkal mulatom át az estét, mégsem leszek reggelre nőimitátor. Jobban aggaszt, hogy a parkettáncosnak is kiváló rendszergazdánkat elengedik rendes hétvégi szabadságára. Magunk szereljük a gépeket, állati ronda lesz az oldal a rosszul szervezett, és későn induló webkamerától, viszont legalább baszogatnak. Már a második napon összevész a stáb a szigetidegen arc programigazgatónkkal, aki Para-Kovács szerint Sanyi vadkan médiakompatibilis verziója.

Teljes egészében egy koncertet sem láttam. Torgyán Józsefet életnagyságban viszont annál inkább. A fesztivált felfedezte a politika. Most már biztos, hogy a közeledő országgyűlési választások miatt kezdődött a búcsújárás. Még jó, hogy ez az egész a zenéről szól, nem a kokárdáról.

Az utolsó nap megiszom egy üveg whiskyt a Müllerrel, nagyon jó hangulatban. Reggel kilenckor, amikor a hátamra süt az első forró napsugár, eszembe jut milyen volt itt kilenc évvel ezelőtt. Sajnos nincs szaru a hátamon, ezért hazamegyek a 361 ezer látogatóval együtt és lefekszem. De már nem velük ébredek.

Mire tízig számolok, már újra dolgoznak a karszalag-gyártó gépsorok, és csomagolnak a sztárok.

Részlet: Nagy Sziget könyv – tíz év hév (Crossroads Records, 2002)