A Sziget XX. évfordulóját ünnepli, szép számú évgyűrű egy rendezvény életében. A kezdet nehezen indult; egyszer a Gerendai felhívott, hogy kellene neki néhány infó, mert szervez egy Sziget nevű rendezvényt. Kicsit beszélgettünk, ez kora tavasszal volt, később a Krúdyban találkoztam vele. Hosszú haj, rövidnadrág, tornacipő, mindkét hóna alatt plakátok.

Kérdeztem: mi van Karcsi, hogyan állnak a dolgok?
Minden ok – mondta - indul a Diáksziget.

Az első rendezvény sötétben botorkálós, keresős, de nagyon vidámra sikerült. Blueszenekarok nagy számban játszottak különböző színpadokon és ez a blues-boom időszakában nagy közönséget vonzott és sikert aratott! A második évben már saját színpadot kapott a műfaj és azóta is sikerrel szórakoztatja a Sziget közönségét.

Mindenkinél eljön, azaz idő a nap folyamán, a különböző hangulatú zenék hallgatása után, mikor megszólal benne a sóvárgás, a blues érzete. Szólít a blues, indulnod kell haver, indulnod kell! Hacsak nem vagy blueser, mert akkor te vagy az a rajongótábor állandó tagja, aki a kezdéstől a reggeli óráig ott áll a blues színpadnál, sörözik és beszélget a mellette ülő emberekkel, vagy éppen csajozik és nem érdekel, hogy mi megy a többi színpadon, hacsak nem egy blueszenekar… „Kik játszanak?” Te ott várod és hallgatod és élvezed a világ zenéjét átható muzsikát és elfelejtesz egy hétre minden, a Sziget mikropoliszának határain kívüli gondod, bajod!
 

A blues egy érzés, mondják az öregek, és én is ezt mondom. Lehet ez egy megsárgult fotó, egy szó, egy szituáció, egy íz, egy hang. Nem nagyon lehet ezt definiálni és nem is igazán kell, hiszen olyan ez, mint a szerelem: ha megérint, akkor sírig tart. A blues néha simogat, megríkat, de ha kell, odaüt, persze csak azért, hogy emlékeztessen arra, hogy a blues tárházát maga az élet és a gyarló emberélet energiái és habitusa táplálják. A gyökerek a rabszolgaidőkig nyúlnak vissza, és ma már ezek a gyökerek egy erős, terebélyes fát kötnek egy biztos talajhoz. Ez örök, tépheti vihar, mikor eljön az idő, ismét kizöldül és lehet, hogy jazzes, funkos, rapes, blues beates vagy éppen popos gyümölcsöt terem, a tradíciók mellett.

Az első évhez hasonlóan, most is nehezen kezdtek el forogni a fogaskerekek, de a szakmai összefogás, a Sziget, a kitartás és a hit, olajat csöpögtetett a rendszerbe, ami igaz, hogy lassan, csendben, de beindul és zakatolni fog, értékes szubkulturális élményt teremtve. A színpad programja az eddigi egyik legjobb összetétellel szórakoztat az idén, az öt nap alatt mintegy 75 órán keresztül, ez alatt a műfajra hatást gyakorló, ír zene mellett közel húsz stílussal, irányzattal ismerkedhetünk meg. A színpadon ismert zenészekkel, ikonokkal és zenekarokkal, fogunk találkozni. Láthatjuk és hallhatjuk Tátrai Tibort, a Magyar Atomot, Ferenczi Gyurit a Rackajammel, a blues beat zene hazai apostolait, a Mississippi Big Beat zenekart. Továbbá fellépnek még a: Rockabilly fenegyerekei, a Mystery Gang, Török Ádám, a The Silver Shine, Karen Carroll With The Mississippi Grave Diggers (USA-HUN-SLK), Cedric Burside (USA), Alvon Johnson Band (USA), Gyo Kretz (NED), Pink Freud (POL) és még sokan mások! Az előadók, zenekarok különböző országokból érkezve ugyanazt a szlenget beszélik és zenét játsszák. A Sziget Blues Színpad programja az ország és a világ egyik legnagyobb és legszínvonalasabb blues esztiváljai közé tartozik. Gyere és legyél részese a feelingnek!

Andor

A vizualizáció napjaink egyik legelkoptatottabb kifejezése, az EZO-TV, a keleti tanok bölcsességeinek és a new age lomtárának a legbecsesebb darabja. Mégis… Minden valamirevaló zenekar tudatosan vagy a tudat alatt él ezzel a nagyon hatásosnak mondott csodafegyverrel. Aki manapság hangszert ragad, az, mint egy varázsköpenyes mesefigura szárnyra kél gondolatban és elindul a világ nagy fesztiváljainak színpadára.

Ma már mindenhova oda tudja képzelni magát az ember – feldolgozhatatlan mennyiségű kép és hanganyag áll az álmodozók rendelkezésére. 1997-ben még nem nagyon volt a háztartásokban internet, de már nagy esemény volt a Sziget Fesztivál, 260 ezer embert vártak és olyan nevek léptek fel mint David Bowie, a Faith No More és hasonló zenekarok. Mi úgy vágtunk neki annak a nyárnak is, hogy „idén sem leszünk”, de ezúttal mindenképp kimegyünk, mert ezt már nem hagyhatjuk ki. Meglepetésünkre Kovács Rastamás, úgy ítélte meg, hogy nekünk mégis ott a helyünk.

Akkor még automatikusan járt minden fellépőnek a heti jegy, így minden nap ott álltunk a Nagyszínpad előtt és mit csináltunk? Vi-zu-a-li-zál-tunk! Fejben már az is megvolt, hogy hova fogjuk feltenni az 1x1,5 méteres molinónkat.

Vörös András, Szabó András és én fogadásokat kötöttünk, hogy hány éven belül vesszük be a Nagyszínpadot. Átlagosan 5-6 évet adtunk magunknak, de nem tudom, hogy a többiek komolyan gondolták-e ezt. Ma már nem tudom, hogy akkor pontosan mit kívántunk. Szerintem akkor még a szervezők sem voltak avval tisztában, hogy evvel a fesztivállal felcsillantanak valamit abból, amire akkoriban az MTV-n felnőtt generáció vágyott. Elhittük, hogy ennek az egész angolul zenélésnek vagy egyáltalán a zenélésnek lehet értelme. Ma már ezt azért árnyaltabban látjuk, de akkor ott egy elég komoly elhatározás vagy akarat fogalmazódott meg.

Bár nem az első, de a legemlékezetesebb élményünk mindenképp a 2000-es Sziget, amikor először beszabadultunk a Nagyszínpadra.

A többi zenekar, a Tankcsapda a Bloodhound Gang és a Bad Religion kamionnyi technikát pakolt fel, nekem még pótgitárom sem volt: az egész FF-cájg egy nm-en elfért. Ezután még 3x játszhattunk a Nagyszínpadon és ma azt gondolom, csínján kell bánni a vizualizációval. Avval egyébként sajnos, hogy magyar zenekar már nem kerülhet fel a világsztárok mellé, egy kicsit meghalt egy értékes darabja ennek a nimbusznak, hacsak…

Kovács Levente (FRESHFABRIK)

Első Sziget. Apu egyszer csak megjelent hogy van jegye a Bloodhound Gang-koncertre a Szigeten. 13 éves lehettem és azt sem tudtam hova ugorjak örömömben. Persze szülővel menni a Szigetre akkor nem volt az amire vágytam, de a menni szigetre viszont annál inkább. Bloodhound Gang. A gitáros forma félmeztelenül a színpad melletti bódé tetején áll. Őrülten izgalmas volt. Ez az egyetlen emlékem erről. Aztán 1-2 évvel később már apu nélkül, barátnővel Guano Apes, tinédzserpogó. Utána persze rögtön haza. 15 évesen vásároltam az első heti bérletemet és kitelepültünk egy elképesztően öreg ronda és már akkor is ciki sátorral. Rengeteget esett és tiszta mocsok volt. De ott már meg volt az az érzés, amiért az ember a mai napig évről évre kimegy...