Niklosz Kriszta (egykori Sziget-mindenes): Nem iroda volt az, inkább olyan jellegű, mint egy kollégium. Kezdetben voltunk négyen-öten, aztán folyamatosan jöttek a többiek. Egész napos, 22 órás intenzív munka, mindenki mindennel foglalkozott, minden olyan kaotikus volt. Két kölcsönbe kapott számítógép, egy régimódi, betöltős fax – ha jól emlékszem, ebből állt az infrastruktúra. Balázs konyhájában főztünk, a fürdőszobájában fürödtünk, az egésznek amolyan tábor jellege volt.

Borsa Kata (egykori Sziget-mindenes, ma kulturális programszervező): Mint egy úttörőtábor. Fura, érdekes hangulat. Az irodában mindig aludt valaki. Nekem egy darabig fel sem tűnt, hogy az valakinek a lakása. Meg hogy ki az az egy, aki a többieket vendégül látja. Emlékszem, ahogy ott ültünk Gerendai Karcsival, még alig ismertük egymást, épp átbeszéltük a dolgokat, mikor a fejéhez kapott, hogy húúú, neki most el kell szaladnia. »Tudsz még tíz percig maradni? Akkor itt ez a boríték, légyszi, add oda Szeles Gézának«”. Azzal otthagyott egy köteg pénzt. Aztán jött valaki, mondta, ő a Szeles Géza, én meg odaadtam neki.

Részlet Jávorszky Béla Szilárd Húsz év hév című könyvéből

Gerendai Károly: 2008-ban az akkor feltörő Lady Gagával is úgy jártunk, mint anno Alanis Morissette-tel. 30 ezer euróért kínálta az ügynökség, mondták, jópofa trendi produkció, szerintük be fog futni. Nem hallottunk róla, így nem kértük. Mikor befutottak az első hírek, gyorsan visszaírtunk az ügynökségnek, hogy mégis kéne. Mire visszaírták, hogy oké, de már 60 ezer az ára. Megint húztuk a szánk, megint legyintettünk. Eltelt egy hónap, Lady Gaga úgy tört fel, akár a talajvíz, jeleztük, na jó, mégis kell 60 ezerért. Mire kiderült, időközben az ázsiója 100 ezerre emelkedett. S mire eldöntöttük, hogy annyiért is oké, betelt Lady Gaga naptárja. Mikor a következő évben visszakérdeztünk, egymilliónál járt a csaj gázsija.






Részlet Jávorszky Béla Szilárd: Húsz év hév című könyvéből

Matthew Braghini: „A legnagyobb gondot David Bowie turnémenedzsere okozta. Képzelj magad elé egy kétméteres, 140 kilós Puerto Ricó-i feketét, akinek iszonyatosan nagy szája van. Nos, ez volt Charlie, aki mindenbe belekötött.

Elmondott minket mindenféle amatőrnek. A koncerten meg iszonyatos biztonság, mindenkit távol tartottak a színpadtól, engem is alig akartak felengedni. Alig vártam, hogy elkezdjék, gondoltam, legalább másfél óráig csendben marad. Karcsi épp sétált fel a színpadra, mire Charlie odaszaladt, ki a fasz vagy te?, azzal majdnem lelökte. Mondom neki, övé a fesztivál. És miközben Karcsi nyújtotta felé a kezét, Charlie-tól maratoni, abszolút lekezelő letolást kapott.”


Részlet Jávorszky Béla Szilárd: Húsz év hév című könyvéből

A Szigetre is, mint oly sok más dologra, érvényes a mondás: nem jöhetett volna létre, ha nincs a rendszerváltás. A létező szocializmus évtizedeiben a szervezett nyári buliknak főként a KISZ építőtáborai adták a keretet. 1990. után csupán néhány - kisebb - rendezvény maradt életben. Az ideológia megszűnt, és magával sodorta a nyári táborokat is. Helyettük viszont nem volt semmi más. Azokban az időkben Müller Péter zenész és Gerendai Károly menedzser egyre többet beszélgettek arról, hogy jó volna egy olyan nagyszabású fesztivál, ami az odalátogatók számára nyaralási, koncertezési és más szórakozási lehetőségeket is kínál.

Az időpont alkalmasnak tűnt: abban az időben (is) érezhető volt egyfajta nosztalgia a hatvanas, hetvenes évek iránt. Müller és Gerendai Budapest vezetőihez fordultak az ötlettel, akik azt ajánlották hogy próbálják meg ők megszervezni az elképzelt rendezvényt, Budapest pedig majd segít nekik. Az első feladat az volt, hogy találjanak egy olyan területet, ami lehetőleg központi helyen van, mégis jól elkülöníthető a környéktől és jól is őrizhető. Elég gyorsan kiderült, hogy a feltételeknek az óbudai terület felel meg a leginkább. Ezzel azonban még csak egy lépést tettek meg. A néhány baráttal kiegészült kis csapatnak nem volt sem tapasztalata, sem irodája, no meg persze pénze sem. Lelkes segítői és jó tanácsadói viszont igen. Az első irodájukat például Szekfű Andrástól, egy reklámszakembertől kapták az Erkel utcában. Pontosabban, nem is egy iroda volt, hanem Szekfű fiának, Balázsnak a lakása, amelynek egyik szobájában ütöttek tanyát. Íróasztal, telefon volt, úgyhogy lehetett kezdeni a szervezést.

1993 tavaszán villámgyorsan megalapították a Sziget Kft-t, amelybe Müller a kapcsolatait, Gerendai a szüleitől lakásra kapott pénzt és a szervezői tapasztalatait, Szekfű Balázs pedig az irodát adta. Hátra volt azonban a legnehezebb feladat: pénzt kellett szerezni. Az első Sziget költségvetése 26 millió forint volt. Előre azonban csupán 8 és fél millió jött össze, de ez is apránként. A főváros például 500 ezer forintot adott, de kaptak támogatást a Pepsitől és a nagykanizsai sörgyártól is. A Taverna Rt már-már csillagászati összeggel, 3 millióval szállt be az üzletbe a vendéglátás jogáért.