„Eurowoodstock”
Az első Diáksziget után minden esély megvolt tehát arra, hogy a következő évben ismét legyen Sziget, méghozzá az elsőnél nagyobb és jobb. Müller és Gerendai is így gondolta. Nekiláttak tehát szervezni a következő Szigetet. Kapóra jött, hogy a legendává vált woodstock-i fesztiválnak éppen 25 éves évfordulója volt. Gerendai felvetette, mi lenne, ha olyan bulit szerveznének, amely egyfajta tisztelgés a történelemmé vált amerikai találkozó előtt, nem csupán magyar, hanem külföldi fellépőkkel is. A közönség tódult a bulira. Éppen százezerrel többen jöttek el, mint egy évvel korábban. A Szigeten megjelentek az igazi, nagy nevek. Eljött a Jethro Tull, a Ten Years After, a Grandmothers of Invention (Frank Zappa zenekara), a Jefferson Starship, a Birds, a Blood Sweat and Tears, és Eric Burdon is. A siker külföldön sem maradt visszhang nélkül. Az Eurowoodstock-ról beszámolt a nemzetközi sajtó és a Music Television is, miközben az eredeti helyszínen rendezett woodstock-i megemlékezésről a sajtó fanyalogva írt. A problémát ismét a pénz, pontosabban annak hiánya jelentette. A költségek „elszálltak”, a költségvetés szinte megtriplázódott. A 120 milliós büdzsé imponáló volt, a mérlegkészítés után fennmaradt 18 millió 700 ezer forintos tartozás viszont letaglózó a Sziget Kft. tagjai számára. A műkedvelő fesztiválszervezők olyan apróságokra, mint például az akkor még bőven kétjegyű infláció, nem gondoltak. A jegyárak megegyeztek az előző évivel és a bevételek-kiadások oldalait sem patikamérlegen mérték. Gerendaiék számára nem maradt más út, csak előre menekülni: meg kellett kezdeni a harmadik Sziget előkészületi munkáit, hogy ki tudják fizetni az adósságot.
2012. március 13.
mienkasziget
sziget, fesztivál, diáksziget, 1994, eurowoodstock, visszhang, értékelés, siker, külföld, sajtómegjelenés, pénzhiány, infláció, adósság, történelem
„Kell egy hét együttlét!”
2012. február 28.
mienkasziget
sziget, fesztivál, első, diáksziget, 1993, gerendai, müller, sziámi, jegyhamisítás, siker, pénzhiány, budapest, óbudai-sziget, koncert, filmvetítés, visszhang, értékelés, történelem






2012. augusztus 2.
hippikiller
