Több olyan ismerősöm is van – például én -, akik, amióta csak eladták a lelküket a – jobb híján – dance néven emlegetett stílus-gyűjtőmedencének, szinte semmi rockot nem hallgatnak. Van persze néhány kivétel, az egyik e szösszenet témája, a Colorstar. Amennyiben elfogadjuk, hogy a zenekar rockban utazik.

Eleinte többen Korai Öröm utánérzésnek titulálták az egykori Őz-kiegészítők (merthogy a boldog emlékezetű Vidámpark együttes néhai zenészeiről van szó) új próbálkozását. Aztán voltak olyanok is, akik úgy vélték, a Colorstar lesz az a zenei kollektíva, amelyik a hetvenes évek progresszív rockját visszahozza majd a köztudatba. A koncertről koncertre egyre magabiztosabbá váló Colorstar legénysége azonban a Heavenicetrip című debütalbumukkal rafinált választ adott a fenti véleményekre. Nem tagadta egyiket sem, de el sem ismerte azokat. Mert éppúgy van zenéjükben prog-rock, mint KÖ, felfedezhető benne az etno vagy a trance, sőt a Red Snapper-, és Police-hatás is letagadhatatlan. És minden bizonnyal lehetne még hosszan mazsolázni a Colorstar zenedobozából, ha mindennek értelme volna. De nincs.

Ők ugyanis a kor szellemének kívánsága szerint járnak el; lehetőleg mindennel megismerkednek, ezért begyűjtenek, közben tudat tágul, ez segít szortírozni, így ezt-azt kidobálnak, majd mindabból, ami megmaradt, összegeznek. Vidám kis konspiráció. A Colorstar – a nyári uborkaszezon ellenére - remek és lelkes koncertzenekar is egyben. Budapesten már egy igen erős és állandó rajongótáborral bírnak, de a vidék is kezdi őket felfedezni magának (Szegeden például igen hálás közönségre leltek). A Szigeten a két stáb végre közös(ségi) nevezőre találhat, együttesen szállhatnak el a kis színes csillagok galaxisa felé. De egyéb meglepetés is várja – nemcsak – őket egy vadonatúj maxi single formájában, mely a Szigetre szeretne napvilágra kerülni, előreláthatóan 1.999 címen. Két, lassan egy éves, de a nagylemezre fel nem került szám újragondolt verziója, illetve a nyitó track házon belül készülő, már-már pumpálásba hajló partymixe helyeztetik a kicsi lemezre, mely az átmenet szerepét fogja betölteni a zenekar történetében. A rockvirtus igazán minimálisra csökkent, fülbevágóan megnőtt viszont – a szkeptikusok és a technikával hadilábon állók szava járásával élve – a kütyük szerepe, amiből kifolyólag már az eredeti verziók is egészen partyképesek. Több az etno (India trip és roma-feeling, illetve egy kis gyorsított dub), a trance pedig olyan erős hangsúlyt kapott a zenében, hogy előre meg merem jósolni, ha a mindenkori szervezők nem lesznek sznobok és felfedezik a maguknak és közösségük számára a zenekart, akkor a Colorstar goapartykon fog live actet (azaz koncertet) prezentálni.

E szimpatikus látomás mellett azonban vannak már konkrétumok is a jövőre nézve. Először is második nagylemez még ebben az évezredben, melyen mindamellett, hogy erősödik a world music-hatás, az elektronika fő szervező elemmé lép elő, de hangsúlyosabban, mint a megszületni készülő maxin. Előtte azonban egy állandó billentyűssel teszik teljessé a zenekart, illetve a hangzás mellett a hangszerparkot is komolyabban modernizálni fogják. Erőteljesen nyitnak a kíváncsi külföld felé (szerény francia és belga sikert máris elkönyvelhetnek maguknak), Belgium egyre inkább úgy tűnik, várja őket. Szeptemberben országos turné, de előtte Pepsi Sziget, Traubi Sziget és Kopaszi Gát Fesztivál a Süss Fel Nap rendezésében.

Szóval ők már boldog arccal táncolnak át 2000-be!

WendéG

A vizualizáció napjaink egyik legelkoptatottabb kifejezése, az EZO-TV, a keleti tanok bölcsességeinek és a new age lomtárának a legbecsesebb darabja. Mégis… Minden valamirevaló zenekar tudatosan vagy a tudat alatt él ezzel a nagyon hatásosnak mondott csodafegyverrel. Aki manapság hangszert ragad, az, mint egy varázsköpenyes mesefigura szárnyra kél gondolatban és elindul a világ nagy fesztiváljainak színpadára.

Ma már mindenhova oda tudja képzelni magát az ember – feldolgozhatatlan mennyiségű kép és hanganyag áll az álmodozók rendelkezésére. 1997-ben még nem nagyon volt a háztartásokban internet, de már nagy esemény volt a Sziget Fesztivál, 260 ezer embert vártak és olyan nevek léptek fel mint David Bowie, a Faith No More és hasonló zenekarok. Mi úgy vágtunk neki annak a nyárnak is, hogy „idén sem leszünk”, de ezúttal mindenképp kimegyünk, mert ezt már nem hagyhatjuk ki. Meglepetésünkre Kovács Rastamás, úgy ítélte meg, hogy nekünk mégis ott a helyünk.

Akkor még automatikusan járt minden fellépőnek a heti jegy, így minden nap ott álltunk a Nagyszínpad előtt és mit csináltunk? Vi-zu-a-li-zál-tunk! Fejben már az is megvolt, hogy hova fogjuk feltenni az 1x1,5 méteres molinónkat.

Vörös András, Szabó András és én fogadásokat kötöttünk, hogy hány éven belül vesszük be a Nagyszínpadot. Átlagosan 5-6 évet adtunk magunknak, de nem tudom, hogy a többiek komolyan gondolták-e ezt. Ma már nem tudom, hogy akkor pontosan mit kívántunk. Szerintem akkor még a szervezők sem voltak avval tisztában, hogy evvel a fesztivállal felcsillantanak valamit abból, amire akkoriban az MTV-n felnőtt generáció vágyott. Elhittük, hogy ennek az egész angolul zenélésnek vagy egyáltalán a zenélésnek lehet értelme. Ma már ezt azért árnyaltabban látjuk, de akkor ott egy elég komoly elhatározás vagy akarat fogalmazódott meg.

Bár nem az első, de a legemlékezetesebb élményünk mindenképp a 2000-es Sziget, amikor először beszabadultunk a Nagyszínpadra.

A többi zenekar, a Tankcsapda a Bloodhound Gang és a Bad Religion kamionnyi technikát pakolt fel, nekem még pótgitárom sem volt: az egész FF-cájg egy nm-en elfért. Ezután még 3x játszhattunk a Nagyszínpadon és ma azt gondolom, csínján kell bánni a vizualizációval. Avval egyébként sajnos, hogy magyar zenekar már nem kerülhet fel a világsztárok mellé, egy kicsit meghalt egy értékes darabja ennek a nimbusznak, hacsak…

Kovács Levente (FRESHFABRIK)

A Szigetre is, mint oly sok más dologra, érvényes a mondás: nem jöhetett volna létre, ha nincs a rendszerváltás. A létező szocializmus évtizedeiben a szervezett nyári buliknak főként a KISZ építőtáborai adták a keretet. 1990. után csupán néhány - kisebb - rendezvény maradt életben. Az ideológia megszűnt, és magával sodorta a nyári táborokat is. Helyettük viszont nem volt semmi más. Azokban az időkben Müller Péter zenész és Gerendai Károly menedzser egyre többet beszélgettek arról, hogy jó volna egy olyan nagyszabású fesztivál, ami az odalátogatók számára nyaralási, koncertezési és más szórakozási lehetőségeket is kínál.

Az időpont alkalmasnak tűnt: abban az időben (is) érezhető volt egyfajta nosztalgia a hatvanas, hetvenes évek iránt. Müller és Gerendai Budapest vezetőihez fordultak az ötlettel, akik azt ajánlották hogy próbálják meg ők megszervezni az elképzelt rendezvényt, Budapest pedig majd segít nekik. Az első feladat az volt, hogy találjanak egy olyan területet, ami lehetőleg központi helyen van, mégis jól elkülöníthető a környéktől és jól is őrizhető. Elég gyorsan kiderült, hogy a feltételeknek az óbudai terület felel meg a leginkább. Ezzel azonban még csak egy lépést tettek meg. A néhány baráttal kiegészült kis csapatnak nem volt sem tapasztalata, sem irodája, no meg persze pénze sem. Lelkes segítői és jó tanácsadói viszont igen. Az első irodájukat például Szekfű Andrástól, egy reklámszakembertől kapták az Erkel utcában. Pontosabban, nem is egy iroda volt, hanem Szekfű fiának, Balázsnak a lakása, amelynek egyik szobájában ütöttek tanyát. Íróasztal, telefon volt, úgyhogy lehetett kezdeni a szervezést.

1993 tavaszán villámgyorsan megalapították a Sziget Kft-t, amelybe Müller a kapcsolatait, Gerendai a szüleitől lakásra kapott pénzt és a szervezői tapasztalatait, Szekfű Balázs pedig az irodát adta. Hátra volt azonban a legnehezebb feladat: pénzt kellett szerezni. Az első Sziget költségvetése 26 millió forint volt. Előre azonban csupán 8 és fél millió jött össze, de ez is apránként. A főváros például 500 ezer forintot adott, de kaptak támogatást a Pepsitől és a nagykanizsai sörgyártól is. A Taverna Rt már-már csillagászati összeggel, 3 millióval szállt be az üzletbe a vendéglátás jogáért.

Volt egy Wartburg kombink, a gázsiból szedtük össze rá a pénzt, aztán sebességváltókat gyűjtöttünk alkatrésznek. Előtte pedig vonatoztunk. Hát szuper volt. Levonatoztunk Miskolcra ketten a Lovasival, Ózdi Rezsőnek kölcsönkértünk egy Zsigulit, aki azzal vitte le a cuccot. Ja, az volt a hőskor, ami akkor elég szopásnak tűnt, ma nagyot nevetek rajta.