Az első hungarikum falu
2009-ben töltöttünk el egy napot a Szigeten az együttesemmel, mivel abban az élményben részesülhettünk, hogy az akkor létrehozott Hungarikum Falut mi, a gyöngyösi Vidróczki Néptáncegyüttes nyithattuk meg, így történelmet írva néptáncos körökben, mi léptünk fel először a Szigeten. :) Hatalmas izgatottsággal indultunk el, mi lesz, hogy lesz, látunk- e valami celebet, hogyan fog a sok alkoholmámoros ember viszonyulni hozzánk és hasonló kérdésekkel tömve. Mikor odaértünk, kicsit várnunk kellett, és még jobban kezdtünk izgulni hallva a zsongást belülről. Kaptunk karszalagot, nyakba való ARTIST táblácskát, amivel leírhatatlanul kitüntetett helyzetben éreztük magunkat, és az este folyamán többen gondoltuák, hogy be tudjuk őket vinni a szinpadok mögé... :D Bementünk, és nem kis feltűnést keltve bevittük a tánchoz szükséges eszközeinket, ruhánkat, csizmákat stb. A hozzánk állított szervező lánykák elvezettek minket a kijelölt átöltözési helyünkre, közel a Hungarikum Faluhoz, és megismerkedtünk a másik együttessel, akik a nap folyamán még felléptek. Ezután jött a meglepetés... Fel kellett vonulnunk népdalokat énekelve és nagyjából az összes színpadot érintve a másnaposságból pihenők, az aznapi érkezők, iszogatók között, ami kissé kellemetlenül érte néhányunkat. :D De semmi probléma nem volt, végül arra gondoltunk, életünkben először, ráadásul ingyen vagyunk a Szigeten, nehogy már ilyen nyápicok legyünk. Aztán még élveztük is azt a meglepettséget, és füttyszót, éljenzést, ami követett minket. Délután táncházat tartottunk és nem egy vállalkozó szellemű fiatal állt be közénk szerencsére. Igaz, a műsorunkat nem sokan nézték meg (tekintve azt, hogy első megrendezés volt érthető), de akik betévedtek, egytől egyig élvezték. És mivel napijegyünk volt, maradhattunk egész este, megnéztük többek között Lilly Allen és Zagar fellépését is. Felejthetetlen nap volt. :) Nagy Orsolya
2010
2012. február 28.
mienkasziget
sziget, fesztivál, 2010, sztárfellépő, glastonbury, nemzetközi, tudósítások, guardian, mixmag, telegraph, barátságos, egyedülálló, minőség, hungarikum, történelem






2012. augusztus 2.
hippikiller
