C&N újabb SZIGET-e egészen 2010-ig váratott magára, amikor kiderült, hogy a Kispál búcsúkoncertet ad a SZIGET-en. És bár C próbált pedálozni a Placebóval ismételten, N kikérte magának, hogy márpedig, mivel azon már voltak, és a Kispál ténylegesen utoljára lép fel, muszáj erre menniük! C motyogott még valamit a hűségről, de azért belement a dologba. Nagyon szerettek volna szülő nélkül nekivágni a nagy útnak, de N lévén még a 13 évével nem teljes-jogú állampolgár, köteles volt szülővel megjelenni. Tehát apai felügyelettel battyogtak be a SZIGET területére, ezúttal kihagyva a délelőtti programokat, csak a koncertre igyekezve. A szülői felügyelet leszakadt az egyik étkezős-sátornál, ahol ismerős arcokra bukkant, így C és N egy üveg kóla után, egyedül folytatták útjukat a nagyszínpad felé. Mivel korán érkeztek, az Esti Kornél zenekar volt éppen a színpadon. És mivel őket még szerették is, na akkor be a tömegbe! Ezúttal elhatározták, hogy igenis közel lesznek az együtteshez, így betolakodtak egészen előre, bár nem teljesen, hagyva egy kis helyet a hardcore fanoknak. Nagy boldogság töltötte el őket, hogy valóban itt lehetnek. És, hogy a színpadon álló énekes pont azt dalolta, hogy „Ki van kint a szigeten?”, az még inkább rátett a jókedvükre.
És következett a zenekar, amiért képesek voltak átverekedni magukat az egész tömegen, bár, mint kiderült, az egész elől sem volt teljesen elég. N megélte élete első tombolós SZIGET-ét, C pedig örült, hogy újra ott álhatott. A magyar számok egyik előnye, hogy N is tudta a szöveget, így őrült módjára kiabálva dalolták végig közösen az egészet, és mikor körbeadták a mézeskalácsbabát, ha beleharapni nem is (pedig meg kellett volna kóstolni!), sikerült elérniük a lábát, sőt, ahogyan C állítja, ő a szoknyájához is hozzáért.
A koncert végeztével pedig örültünk is, meg nem is, hiszen az imént búcsúztunk el egy nagyszerű zenekartól, ami az ország, ha nem a világ egyik legjobb zenei stílusát képviselte, méghozzá nagyon jól. De ezzel szemben állt az, hogy ott vagyunk a SZIGET-en, és, hogy maga a Hajógyári-sziget megadhatta nekünk azt az élményt, hogy ilyen közelről láthassuk még utoljára ebben a felállásban játszani az együttest. Köszönjük!:)
Még jelentkezünk: C(inti) & N(iki)

Talán 94-95 körül lehetett az első szigetes élményem. Királyhelmecről indultunk el stoppal, sátorral és sok-sok liter borral felszerelkezve. Az útra máig emlékszem, mert amit csak ki lehetett hozni a kocka Ladából, azt kihozta a sofőr és a nagy ijedségre amikor végre megérkeztünk, meg is ittunk egy pár üveg bort. Onnantól már csak arra emlékszem, hogy az egész hét eltelt egy perc alatt

A SZIGET átölelt, magába szívott és nem engedett azóta sem el. Mindenkit ismertünk, megszámlálhatatlan barátunk volt. Olyan érzésem volt, mintha gyerekkori barátaim lennének a szigetlakók. Azt az óriási szeretetet (ilyen nagy közösségben) addig még sehol sem tapasztaltam és máig emlékszem erre az érzésre. Mindenünket megosztottunk amink volt, ételt, italt mindent, ami körülvett és boldoggá tett akkor. Akkor öltözött be a Lovasi robotnak vagy TV-nek, már nem emlékszem tisztán, a Kispál-koncerten és eldobtam az agyam tőle. Prodigy-koncert közben a tesóm elesett és majdnem összetaposták, úgy mentették ki, Iggy Pop felborította a színpadot - annyi energiája volt mint egy atomerőműnek…és..és..és.. Részegen elbújtunk a szemetes kukákba és onnan ugrottunk elő az emberek nagy megdöbbenésére - kurvára megijedtek:), amin mi óriásit szórakoztunk - sőt a mai napig emlegetjük:), annyira jóba lettünk az egyik kocsma tulajával, hogy reggel 4 körül minket kért meg, hogy álljunk be a pult mögé és szolgáljuk ki a vendégeket, aztán olyan bulit rendeztünk, hogy a fél Sziget odacsődült és reggel 8-ig állt a bál. Kiraktak vagy 200 hordót, amiket körülálltunk és hatalmas fadorongokkal elkezdtük ütni vagy 1000-en és egy olyan transz állapot kerekedett, amiben órákon keresztül lebegtünk és csak ütöttük-vertük a hordókat.

Sziget, imádlak azóta is, ha valami örök szerelem nálam, ez az:)"