Gerendai Károly: Lemmy, a Motörhead basszusgitáros-énekese annyira berúgott a fellépése után, hogy csak reggelre sikerült visszatérnie a nagyszínpadhoz.

Csizma, bőrkabát és útlevél nélkül. A ruhái nem izgatták, viszont egyetlen órája maradt, hogy kiérjen a repülőtérre. A hangosbemondó folyamatos felhívásaira végül valaki leadta az okmányt az információnál. Lemmy meg rendőri kísérettel robogott Ferihegyre.


Részlet Jávorszky Béla Szilárd: Húsz év hév című könyvéből

Matthew Braghini: „A legnagyobb gondot David Bowie turnémenedzsere okozta. Képzelj magad elé egy kétméteres, 140 kilós Puerto Ricó-i feketét, akinek iszonyatosan nagy szája van. Nos, ez volt Charlie, aki mindenbe belekötött.

Elmondott minket mindenféle amatőrnek. A koncerten meg iszonyatos biztonság, mindenkit távol tartottak a színpadtól, engem is alig akartak felengedni. Alig vártam, hogy elkezdjék, gondoltam, legalább másfél óráig csendben marad. Karcsi épp sétált fel a színpadra, mire Charlie odaszaladt, ki a fasz vagy te?, azzal majdnem lelökte. Mondom neki, övé a fesztivál. És miközben Karcsi nyújtotta felé a kezét, Charlie-tól maratoni, abszolút lekezelő letolást kapott.”


Részlet Jávorszky Béla Szilárd: Húsz év hév című könyvéből

Kovács Tamás programigazgató: David Bowie 34 fős stábbal érkezett, tíz tonna túlsúlyt kért, ami olyan horribilis összeg volt, mint két másik színpad összes technikai büdzséje.

Kiderült, a mosókonyhától kezdve a cateringen át a mosogatóig, mindent magukkal akartak hozni. Lealkudtuk a felére, megjelent a stáb, és olyan élményben volt részem, amivel korábban csak Stingnél találkoztam (nem a Szigeten). Vége a beállásnak, a fényes csávók még fenn huhogtak, tíz méter magasan, tökig olajosan. Lenn hosszú asztalon megterített a stáb, Bowie ült az asztalfőn, tíz-tizenöt ember két oldalt. Mindenki várta, hogy hozzák a kaját, de Bowie intett, hogy nem, bevárják a két fénytechnikust. És a két csávó lejött, kimosakodott, leült, akkor jó étvágyat kívántak. Merthogy ez egy stáb, nem arról szól, hogy Bowie utazik a biznisz klásszon, a roadja meg jöjjön utána biciklivel. Csoportépítő tréning van. Ha elmennek másfél évre egy 120 előadásos világkörüli turnéra, ott mindenkinek ismernie kell a másik gondolatát. Hisz 120 alkalommal kell villámgyorsan felépíteniük a maguk kis városát.

Részlet Jávorszky Béla Szilárd: Húsz év hév című Sziget-könyvéből (2012)

Matthew Braghini, a Sziget első időszakának nemzetközi programszervezője:

1997 volt az az év, amikor Kovács Tamás programigazgató bevezette a nagy órát a nagyszínpadon. Hogy senki el ne ússzon. A Faith No More-nak is mondtuk, időre kell lejönni, annak ellenére, hogy vagy húsz perc késéssel kapták meg a színpadot. Nézem az órát, húsz perc múlva tizenegy, semmi gáz, halál nyugodt vagyok. Mire fut Karcsi meg Müller, mit csináltok, tíz perccel elmúlt tizenegy és még teljes gőzzel megy a buli!

Kiderült, a ravasz monitorkeverő visszaállította az órát harminc perccel. És senki nem vette észre.

Jávorszky Béla Szilárd: 20 év hév/2012, részlet

Iggy Pop és Henry Rollins kedvencei, a nemzetközi karriert befutott Vágtázó Halottkémek (Galloping Coroners, Die Rasenden Leichenbeschauer) 1975-től máig tartó pályafutásáról szól a pár hete elkészült, Nagy Júlia által rendezett, Akik móresre tanították a halált című dokumentumfilm.





A tizenegy éven át betiltott zenekar nem csak a közép-európai zenei underground kiemelkedő csapata, hanem egy összművészeti alkotóműhely, hiszen hol egy színházi eseménnyel, hol body-art performance-ekkel hívta fel magára a figyelmet. A film végigkíséri a VHK történetét a kezdetektől egészen napjainkig, a magyar és a nemzetközi szaksajtó kedvenc zenekarának mai és archív felvételein, a tagokkal készített interjúkon és a kortársak emlékezésein keresztül bepillantást nyerhetünk a zenekar történetébe, így talán jobban megérthetjük annak a végtelen és lebírhatatlan energiának a forrását, melyből a csapat mind a mai napig táplálkozik.

A VHK számos, mára legendás szigetes koncertjeinek egyikéről készült 1995-ös felvétel: