Így indult a Sziget - Müller Péter Sziámi és Gerendai Károly
Idén az eddigi 20 Szigetre emlékezve sok videót láthattatok szervezőktől, zenészektől, újságíróktól. Az utolsó filmben két Sziget alapító, Müller Péter Sziámi és Gerendai Károly beszél az elsőkről, láthatjátok az első Sziget pólót és még a legjobb Sziget reklámokba is belenézhettek.
2012. szeptember 24.
mienkasziget
20. sziget, gerendai károly, müller, sziámi, emlékek, kezdetek, reklámok
Ingyenjegy járt a leghűségesebb szigeteseknek
A 20. Szigetre ingyen bérlettel mehet az, aki igazolni tudta, hogy mind a 19 Szigeten kint volt. Gerendai Károly a leghűségesebb szigetlakóknak a Nagyszínpadon adta át az ingyen bérletet.
A Szentháromság

Évekkel később mindhárom előadó fellépett a Szigeten. Kik és ők és mely évben láthattuk őket?
Ki ő?

Ki az alábbi képen látható, korántsem visszafogottságáról híres ifiúr, aki 1996-ban, 2002-ben és 2006-ban is fellépett a Sziget nagyszínpadán?.
a. Lovasi András
b. Iggy Pop
c. Téglás Zoli
d. Keith Flint
Úttörőtábor az irodában
Niklosz Kriszta (egykori Sziget-mindenes): Nem iroda volt az, inkább olyan jellegű, mint egy kollégium. Kezdetben voltunk négyen-öten, aztán folyamatosan jöttek a többiek. Egész napos, 22 órás intenzív munka, mindenki mindennel foglalkozott, minden olyan kaotikus volt. Két kölcsönbe kapott számítógép, egy régimódi, betöltős fax – ha jól emlékszem, ebből állt az infrastruktúra. Balázs konyhájában főztünk, a fürdőszobájában fürödtünk, az egésznek amolyan tábor jellege volt.
Borsa Kata (egykori Sziget-mindenes, ma kulturális programszervező): Mint egy úttörőtábor. Fura, érdekes hangulat. Az irodában mindig aludt valaki. Nekem egy darabig fel sem tűnt, hogy az valakinek a lakása. Meg hogy ki az az egy, aki a többieket vendégül látja. Emlékszem, ahogy ott ültünk Gerendai Karcsival, még alig ismertük egymást, épp átbeszéltük a dolgokat, mikor a fejéhez kapott, hogy húúú, neki most el kell szaladnia. »Tudsz még tíz percig maradni? Akkor itt ez a boríték, légyszi, add oda Szeles Gézának«”. Azzal otthagyott egy köteg pénzt. Aztán jött valaki, mondta, ő a Szeles Géza, én meg odaadtam neki.
Részlet Jávorszky Béla Szilárd Húsz év hév című könyvéből
Hőskorszaki szendvicsek
Szekfű Balázs: Emlékképeim vannak, ahogy szendvicseket kenünk a konyhában húsz emberre, meg ahogy a Music TV-t próbálom meg huszonnyolcadszor elérni, beszélni egy illetékessel, sikertelenül.
Ahogy igyekszünk kitalálni az első, a békejelből kiinduló logót, ami végül úgy nézett ki, mint egy rakétasiló-hirdetés. Ahogy jelöljük ki a helyszíneket, állunk a dombon, és arról képzelgünk, hogy alattunk van a nagyszínpad, dübörög a zene, a domboldal meg telis-tele emberekkel. De hogy jön ide hangosítás, világítás, honnan lesz víz satöbbi? A hivatalok és a közművek illetékesei közül senki sem hitt nekünk. Pedig váltig állítottuk, hogy ide több ezer, több tízezer ember fog eljönni.
Részlet Jávorszky Béla Szilárd: Húsz év hév című könyvéből
"A Sziget arra van, hogy megőrüljünk"
Ganxsta Zolee bevezet a punk Sziget rejtelmeibe. Milyen volt 19 éve hemperegni a backstage-ban? Mikor kell menekülni az Exploited énekese elől? Ilyen és ehhez hasonló kínzó kérdésekre kapunk választ Zolee keresetlen stílusában.
Sodrásban - Baksa-Soós Attila
2011-ben a Sziget számomra olyan sodrás volt, mint azelőtt soha. Ez, gondolom, Rocklitera könyvem miatt alakult így, amit akkor már javában írtam. Ebben kb.240 zenész, hangmérnök, menedzser, koncertszervező, technikus és road szerepel, sokan név szerint.
Éppen a Pulpra őrjöngtünk, amikor kiszúrtuk egymást Gróf Balázzsal kb. 100 méterről a tömegben. Nagyon megörültünk egymásnak, rekedtre kiabáltuk magunkat. A Prince-koncertet részben Keleti Andrással hallgattuk aColor Starból, aztán Janóval (Nádasdi, Intim Torna Illegál). Folyamatosan belebotlottunk valakibe. Hevenyesekkel és Poniklóval indultunk a Hurtsre és ez végig így ment. Állandóan jöttek a barátok, haverok, ital itt, ital ott.
A Motörhead mellett sétáltunk el Grétivel, amikor összetalálkoztunk a VOLT Fesztivál alapítóival, Fülöp Zolival és Lobenwein Norbival. Elkaptak minket: „Ezt látnotok kell!”, és már toltak is be minket a sátorba, backstage és 1szerre ott álltunk a színpad és a Bloody Beetroots dühöngő - tényleg elképesztő hangulat volt - rajongói között. Pankrátor-maszkokban, kifestve, félmeztelenül és csapzottan igyekezték áttörni a védőkorlátot, hogy először lerohanjanak minket, aztán a színpadon kedvenceiket. Úgy rémlik, utána gyorsan ittunk egy betétes céklalevet, és a reggel is pont olyan volt.
Csumina 20. Szigete
19 év Sziget van a hátam mögött s idén szeretnék inegyen kilátogatni a fesztiválra.










2012. augusztus 2.
hippikiller

