WAN2 Színpad, 2002. augusztus 2. 18.30
A felmérések szerint vagy introvertált vagyok vagy konzervatív, amiért elmondhatom magamról, a Kis tehénnel úgy igazából ma találkoztam először. És azt is elmondhatom magamról, hogy az elmúlt negyven percben állati jól szórakoztam.

A Kistehén koncertje ugyanis messze felülmúlt minden várakozást. Mint megtudtam, a dolog úgy kezdődött, hogy öt évvel ezelőtt egy szál zongorával megszületett egy minimál dal, hozzá egy rövidke rajzfilm, amely letölthető volt az internetről és látható volt moziban is, ezzel párhuzamosan tavaly lefutott két nagyon sikeres, rajzfilmfigurákat és matricákat felvonultató „reklámkampány” (Bí-boj a kommunikációért, a Gorillaz a jó zenéért), amelynek végeredménye, hogy a Sziget szervezői megtalálták a fesztivált leginkább jelképező figurát.

 

Ettől függetlenül, de már ezzel egy időben Kistehén (azaz Kollár László) felvett egy egész lemeznyi anyagot, és megjelent a nagylemez Zene a nyulaknak címmel. A koncert – és ősszel a turné, mivel Kistehén és zenekara nagyon jól érzi magát együtt – teljesen elkerülhetetlenné vált. A dalok nagy részében Kollár László akusztikus gitárjához beszállt kíséretként egy dob, perka, basszus, még két gitár, csörgő és vokál, a slágert (tudjátok, ülök a fa tetején) kivéve, amelyben csak egy szál harmonika (Harcsa Robi a 100 tagú cigányzenekarból) szólt, bonuszként viszont maga a Kis tehén is táncoló alakot öltött. A közönség úgy a harmadik szám után vette a lapot, a hangulat fokozásában meg az is szerepet játszott, hogy egy kicsit minden dal ismerős volt, egy-egy régi slágerre hasonlítva, a Tudom, mit csinálok végre máma például a Hungária fénykorát idézte fel. Lehet első asszociációként Uhrin Benedeket felidézni, a Kistehén projektje azért profizmusával - legfőbbképp zeneileg - ezen messze túlmutat.

-gem-