Gerendai Károly: 2008-ban az akkor feltörő Lady Gagával is úgy jártunk, mint anno Alanis Morissette-tel. 30 ezer euróért kínálta az ügynökség, mondták, jópofa trendi produkció, szerintük be fog futni. Nem hallottunk róla, így nem kértük. Mikor befutottak az első hírek, gyorsan visszaírtunk az ügynökségnek, hogy mégis kéne. Mire visszaírták, hogy oké, de már 60 ezer az ára. Megint húztuk a szánk, megint legyintettünk. Eltelt egy hónap, Lady Gaga úgy tört fel, akár a talajvíz, jeleztük, na jó, mégis kell 60 ezerért. Mire kiderült, időközben az ázsiója 100 ezerre emelkedett. S mire eldöntöttük, hogy annyiért is oké, betelt Lady Gaga naptárja. Mikor a következő évben visszakérdeztünk, egymilliónál járt a csaj gázsija.






Részlet Jávorszky Béla Szilárd: Húsz év hév című könyvéből

Tehát hogyan nyúlnak angolok a skótoktól. Az nyilvánvaló, hogy a Kaiser Chiefs a Franz Ferdinand által levegőbe repített, 70% rockandroll, 25% disco és 5% indie összetételű üzemanyaggal meghajtott röpzi első és másodpilótája egyben. (A.k.a. lopunk, vaze, de stílusosan.) Idei legjobb koncert, evör. (De még a tipó is, majd behugyoztam: dobszerkó, zenekar neve, harmincfokos dőlésszög, régi antikva lecserélve az Alexék által is preferált talpnélkülire - bár más típus, nekem a Gothamre hasonlított - fekete alap, világosbarna betűk.) Wilson előadja a "turbóegér rohangál a keverő és nagyszínpad között" és "laza énekes mikrofont dobál az állványról" magánszámokat (Killers óta kötelező a falonmászás). Sör. Pultos nem apercipiál (ide valami szar szóviccet kérek a piál kifejezéssel), tíz perc könyörgés. Muszájból az esti főattrakcióra, de Lulu lelép ideiglenesen, mit adnak addig az Openben? Nem kellett volna. Pontosan nyolc ember a nézőtéren (megszámoltam), közülük legalább ketten nem tudják, mit hallanak. Stenk, ezt így utólag programfüzetből. Énekes kissé lelombozva próbál marasztalni, "kiafaszomat érdekli a Jamiroquai, ez a tuti". Nice try. Lelépek öt akkord után. Jamiroquai sem sokkal jobb, de azt legalább a fűben Annával a Szeparé mellett. Megfejtjük az életet. JK belét szétjátssza, így háttérből egész elviselhető, emlékszem, kilencvenhétben ugyanígy szólt valami buliban, csak akkor meg tudtam kérni a házigazdát, hogy ezt az izét kicsit halkabbra. Innentől habosabb a kép, mert kezdi kifejteni erejét a blog címében is rejlő feketeleves: Jazz backstage, a kialvatlanság lassan felülkerekedik, kockáimba zuhanok a bash alatt (pókerről már csak halvány emlékek), pedig még Brigi is kijött. Lehet aludni a lakókocsiban? Lehet aludni a lakókocsiban. Filmszakadás. Hajnali kettőkor haza, Lulu kelt, visz, berak, kirak. És nem, nem voltam másnapos. Csak a fáradtság. (2008/08/15)

Luluval épp időben érkezünk, dübörög a mélybassz, elképesztő tömegek a nagyréten. Minimum arra számítok, hogy egy háromdés-hologramos Eddie a fejünk felett, középen, a keverővel egy vonalban. Ehhez képest szolíd görög(?) színházdíszlet a háttlérben, némi tüzijátékkal megtámogatva, Dickinson fel-alá rohangál: tízméteres magassági, és harmincméteres szélességi intervallum: szanzsen. Na, nem a kisujjamból: előtte YouTube-on felkészülök a várható csapásokra, mert ha valami, akkor a hevimetál "újhulláma" (Saxxon, Van Halen, Metallica) nekem jobban kimaradt, mint a sarki szipuzás, pedig becsszó, elég sok stílust begyűjtöttem. (Hasonlóképp nem ismerem a magyarnóta, lakodalmas rock és a kortárs easy listening képviselőit sem.) Kb. tíz percig bírjuk röhögés nélkül, aztán el a Szeparéba, ahol legalább nyugodt és ellenőrzött körülmények között folyik az őrjöngés. Kockapóker és bash hajnalig, háttérben zúznak az iparosok, anyám, hogy lesz ebből cikk, legalább fel kellene készülni a kádári átlaglázadás történelméből (tapasztalatom szerint... inkább hagyjuk, szociológiát majd később). Apropó, emberek. Egyetlen bőrdzsekis arccal találkozunk (ezek nem sülnek meg ilyenkor?), a többiek a szokásos felhozatal: átlag szigetelők. Megtaláljuk az egyelőre egyetlen ehető és nem túl drága élelmiszert: pizza a nagyszínpad mögött. Kifogok egy pepperónis entitást, fél óráig a nyelőcsövemet próbálom rábeszélni, ne hagyjon el, még szükségem lesz rá az életben. A tészta viszont kenterbe veri a legtöbb házhozszállítót. Háromkor haza, reggel hétkor kelés. (2008/08/13)

Olyan felelősség nehezedett a las vegasi The Killers vállára, amiről talán sejtelmük sem volt. Tavalyi botrányosan rossz sziget-záró fellépésük után most lehetőséget kaptak a korrigálásra és arra, hogy most méltón zárják a fesztivált.

A Lukács Laci által csak gyilkosokként felvezetett zenekar sztárstátusza megkérdőjelezhetetlen: az interjúadástól elzárkóztak, fotózni nem lehetett őket, és még azt is megengedték maguknak, hogy egy picit késsenek. Rosszmájú megmondók, akik az indiai büfénél nem merészkedtek közelebb már a kezdet előtt csóválták a fejüket, a vegyes nemzetiségű, fekete nadrágos-mellényes közönség azonban fegyelmezetten várta, hogy felgyulladjanak végre a nagyszínpad fényei, ahol a koncert kezdete előtt csupán egy kicsit gagyi kinézetű “Welcome” felirat adott világosságot.

Türelem rózsát terem –és ezúttal egyéb színes, illatos virágokat is, melyekkel a hangszereket ékesítették: egyszer csak a színpadra ugrott Brandon Flowers pincérruhában, társai pedig a megszokott cowboyszerkóban. Rögtön az első dalra (For reasons unkown) beindult a nép, és a centrifuga, félig akaratlagosan, félig a véletlennek köszönhetően én is kijjebb sodródtam, ahonnan már nyugodtan élvezhetem a koncertet. A zenekar energikusan, lendületesen játszott, és a nagy dalok mellett nem maradt el a Shadowplay (Joy Division-feldolgozás) és a Tranquilize sem, a Mr. Brightside-ra pedig egy emberként mozdult a tömeg. Egy óra zenélés után letették a lantot a fiúk, de szerencsére csak bő egy percre, mert aztán visszajöttek még a Jenny was a friend of mine-nal, és az immáron tv-reklámként elhíresült All these things that I’ve done-nal. Kétségbe nem vonható: a Killers most pótolta minden restanciáját – soha rosszabb Sziget-zárást!

Ma, mikor nemsokára a 60 is robban, az embernek igencsak zsongani kezd az agyában a majd 50 éves "induló" a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról bakelitröl, amire a sok hallgatás közben ide is kerult véletlenul egy keresztbarázda , és ezért atomóra pontossággal kattog.

Ha valakinek bejött és bejön a Sziget, akkor az hosszú ideig tudja befolyásolni a gondolkodás módját és irányát. Ahogy tisztességes esetben a mozi sem csak a netto film, hanem : kiválasztás, készulödés, odautazás, sorbanállás, pöcsmörészés, vakaródzás, ismerösök, ismeretlenek, rágcsálás, reklám, na aztán a film, majd stáblista, kilépve elsö nagy levegö, meg az elsö nagy slukk, a Sziget-kaland is az elhatározással, pénzgyujtéssel-jegyvétellel kezdödik. Ha az elhatározás komoly a részletek már lényegtelenek, ahogy az ember fia (nagyon tudományos felmérés szerint ) kb. kétpercenként gondol a szexre, úgy a Szigetmániásnak (nagyon tudománytalan felmérés szerint) azért ötpercenként beugrik, hogy mennyi van még a képzeletbeli centiböl. Szóval ma 61, és elmondható, hogy nálunk a ráhangolódás már elkezdödött. És természetesen leginkább hangulatba kerulni úgy lehet, ha az ember belemászik és felidézi a régi dolgokat. Kezdjuk 2008-cal, talán azért , mert akkor is volt Iron Maiden, meg most is lesz.

Kezdö elsö vonalban zúzni vágyó tapasztalatlan fiataloknak kulönösen ajánlott elolvasni ezt az írást felkészuléshez, mert én bár megjártam jónéhány koncertet meg taposót, de akkor ott beleszaladtam néhány "csin"-be, más kárán tanul az okos. A dolog azzal indult, hogy fiam, akivel egyutt sátraztunk , négy órával a kezdés elött bevette magát az elsö sorba, hogy jó helye legyen . Egy jó óra múlva már vinnem kellet hozzá a túléléshez szuksége enni és innivalót, és már csak három órát kellett várni a tuzö napon. Elsö kikuszöbölendö hiba, hogy nem éri meg normál hárizsákkal vagy táskával, további használatra szánt cuccal menni a leendö zúzóba. A nylonzacsi böven elég, eldobható és nem akad be a kerítésbe mikor az ájult harcost kiadják a biztonsági sávba. Azt ugye mondani sem kell, hogyszandál , strandpapucs csak mazochistáknak engedélyezett ( !!!!!!).

Végre mozgás a szinpadon, muszály fölállni, aztán jön Lauren Harris. Kellemes látvány az ifjú hölgy , lenyomja a musort, dobhártyánk tágul, de ez csak bemelegítés. Nincs pogo, de a kuzdelem a helyekért állandósul . Elbúcsúzunk Laurentöl, civilben szivesen találkoznánk vele, de most ö másodlagos. Fiam az elsö sor biztonsági rácsára passzirozva, én mögötte állva két kézzel fogom a rácsot, és viselem el a tömegnyomást . Mikor elsötétul a szinpad kitör az örulet. Az elsö hangnál elszabadul a pokol. Ahogy a szoclizmusban az ember egy csavar volt a nagy gépezetben itt egy pötty a masszában. A tömeg hiperaktív amöbaként hullámzik a megengedett kereten, azaz a kerítésen belul. A zenéröl most nincs mit írni, megszokottan szuper, a hangerö öruletes, a masszabeli höséghez legalább tíz fok jön pluszban, mikor gázlángok is belobbannak. Félóra után a fejek fölött elkezdenek "szállingózni" az elsö "fecskék" , akik nem bírják tovább. Legális szörfölésnek is felfogható, mivel így jut ki leghamarabb a meccset feladó illetö. Ajánlott az elsö gyanús jelnél inkább kimenekulni, mint húzni még néhány percig, ami nem oszt/szoroz, viszont ha valaki teljesen elalál, akkor sokkal fájdalmasabb lehet a mentés . 2:15-nél éppen egy ilyen kerult véletlenul a videóra. Képet, filmet készíteni meg lehet próbálni, fontos az apparátot valahogy csuklórahurkolni vagy valahogy biztosítani , mert ha leesik akkor menthetetlen. Ezen a három perces filmen látható, milyen minöséget lehet produkálni. A hang használhatatlan, a tömeg folyamatosan hullámzik, kulönbözö alakok ugranak a képbe, ettöl fuggetlenul olyan mint a magyar narancs: ami sárga-savanyú, szóval a film is recsegös , össze-vissza mozgós, de az enyém, saját készítmény az Iron Maidenröl, akár buszke is lehetnék rá.

Nem sokkal ezután fiam melletti frissmerösunk (azaz frissen szerzett ismerösunk) lélegzete akadt fenn, pedig kb. 100 kilója komolyan tompította a rá nehezedö nyomást, mégis észre kellett vennunk , hogy már nem a lábai tartják álló helyzetben , hanem a tömegnyomás . Hát ezt az elalélt kvázi elefántbébit átemelni a kerítésen komoly feladat volt, kulönösen hogy nemcsak magatehetetlen volt, de hátizsákjának pántja is beakadt a rácsba. Cipöje leesett, majd koncert után lett meg lepényhalként kisimítva. Aztán sajnos véget ért a koncert, maradandó élményeket valamint feluleti séruléseket okozva. Szandálos lábam széttiporva, hátizsákomban lekvárrá változott a félidei frissítönek szánt öszibarack, mellette kedvenc napszemuvegem kétdimenziós állatotban, a cigaretta izzadságtól elázva, ráadásnak még az órámról is lekopott az aranyozás. Fizikailag kb. annyira voltam ki a végére, mint egy 5,2 km-es Balaton-átúszás után. Mikor a VIP szektor kerítésénél uldögélve végre összeszedtem magam, hogy elinduljak a gyerekért meg sörért egy néhány tízévvel fiatalabb ifjú barátságosan hátbaveregetett, és mondta : "Jól megizzadtál , PAPA!" Végulis nevezhettuk volna az egészet túlélési gyakorlatnak is. Ha ezt sikerult kibírni, akkor ezek után most már mindent. (Akkor még éppen ötvenen innen voltam. Jah, fiatalság , bolondság)

2005 egyik nyarán a legjobb barátom kiutaoztt a tengeren túlra, hátrahagyva mindent, mindenkit, hogy új életet kezdjen.
Nagyon nehéz volt őt elengedni, nagyon sokáig nem is találkoztunk élőben.
Míg egy nap bejelentette, hogy hazalátogat kicsit, és hogy midnenképp találkozzunk.
Mint kiderült hazautazását szándékosan úgy tervezte, hogy a sziget idején részt tudjunk venni a mulatságon.
Sosem felejtem el azt az örömöt, amikor összefutottunk a Présház előtt és évek után a szigeten, egy egy sörrel a kezünkbe egyikünk a sört eldobva felkapta a másikat, zuhantunk egyet a másik sörnek is annyi, majd koszosan, fetrengve üdvözöltük egymást :)
Több napot is kint töltöttünk a fesztiválaon, hatalmas nagy élmény volt.