amikor először játszottam a szigeten - gimnáziumi zenekarunk trióvá olvadt addigra -, még létezett a bahia színpad, kazettán osztogattuk a demónkat és a belga főiskolás hülyéskedés volt délután négykor (na jó, ötkor, mert négykor mi kezdtünk). később jovanotti subra raktuk a dalainkat a civilfaluban, ha nem tudtunk színpadra jutni máshogy - de ez már a 30Y első szigetkoncertje. aztán kicsit később ott forgattuk a bogozd ki klipjét, és az utóbbi néhány évben már képesek voltunk viszonylag jó koncerteket is játszani ott.




ettől függetlenül minden nosztalgikus megremegés nélkül gondolok arra a tízegynéhány évre, amit a sziget jelent a számomra: nehéz jó koncertet adni a szigeten, mert a felkínált világ olyan tágas, hogy alig van esélyed koncentráltnak, önazonosnak lenni. emlékszem, valamelyik évben a visszataps utolsó dala alatt azon kaptam magam, hogy számolni kezdek: hogyan érek át az epivel a backstage-ből az r.e.m. nagyszínpados koncertjére a leggyorsabban, hogy elcsípem-e a koncertkezdést (ami nélkül én nem tudok belehalni egy koncertbe sehogy).

mondhatnék nagy hazugságot, jópofa ügyeket, de sosem voltam igazi fesztiválozó: nem szeretek színpadok tövében sátrat verni, nem iszom sört. ha körbekerítenek valamit, én azonnal kimászom onnan, nem befelé akarok jutni oda. nem szeretem a léggitározást, a vízespólóversenyt, a férfias tréfákat és játékokat.




de imádok hajóval (életveszélyes motorossal) érkezni a szigetre, mindegyik helyszínt körbegyalogolni, mielőtt elkezdődne azokon bármi, a világzenei színpad előtt feküdni becsukott szemmel, homokszobrász barátaink cuccaira rácsodálkozni, tökismeretlen zenekarokat hallgatni, bónak (a lányom) a mindenéves szigetes emléktárgyat megkeresni, és idestova 12 éve anekdotákat hallgatni arról, hogy ez a mostani sziget (a mindig aktuális) már nem az igazi, mert amikor még, és bezzeg, és ha azt láttad volna...és alighanem húsz év múlva ugyanígy hallgatom majd a most még előttünk álló húsz év kalandjait a szigetről.

Fotó: Dobos Csaba

A Sziget egy különös időkapszula, olyan mátrix, melyben a Nagyszínpad keverőpultjának jobb, illetve bal oldala jelenti az origót, az idő viszont állandó. Bármelyik évben jöttem ki, minden ott folytatódott, ahol az előző évben abbamaradt. Mintha lenne egy Sziget-idő (kell egy hét együttlét), Sziget-lét, melybe minden év augusztusában fejest ugrunk. Így aztán össze is zavarodok.

Melyik évben volt az Oasis? Mikor volt a Faith No More? No jó, van, amit megjegyzünk: Bowie: 1997. Mivel a Sziget egy fekete lyuk is egyben, vannak koncertek, amelyekről nem tudja az ember, hogy volt-e vagy sem? A Muse-on voltam 2002-ben? Igen, igaz, végigpofáztam, és csak messziről láttam a színpadot. Sosem bocsátom meg, igaz, aztán a BS-ben és a Nagyszínpadon később mindent bepótoltunk, amikor már kontinentális sztárok voltak… Szóval, ha csak 2-3 számot nézel meg, akkor ott voltál? Kipipálhatod, vagy sem? Örök kérdés. Egyáltalán: ha egy zenekar csak 35 percet játszik, azt nevezhetjük koncertnek? A New Model Army akusztikus izéje koncert volt, vagy sem? Ami biztos: a Sziget a legjobb dolgok egyike, ami Budapesttel történni szokott.

Minden évben egy kicsit jobb lett, épp ezért fölösleges az a játék, hogy melyik volt a legjobb Sziget. Minden évben fejlődött valamit. A metál önálló kisbolygóra került, azaz elvitték a Nagyszínpadról, nagyon helyesen, ahogy elvitték a hazai zenekarokat is, így aztán szent a béke a honi gitárnyűvők között. Hogy a Padödö volt-e a legnagyobb ciki, vagy az Irigy Hónaljmirigy, nos ez sem releváns kérdés, mert már biztos, hogy soha nem kerülnek a Nagyszínpad közelébe. Egyáltalán: nagybetűvel kell írni a Nagyszínpadot? Igen, földrajzi és kulturális intézmény neve. A Nagyszínpad intézmény. Nem költségvetési tétel, a rock and roll szeretete tartja életben, és ez is egy csoda.

Mi volt a legjobb dolog a Szigeten? Bowie? Az R.E.M.? Iggy Pop fenékvillantása? A Radiohead? A Muse második koncertje? Esetleg a Madness showja, ami a világ legnagyobb paraszt lagzija volt… Minden koncertet alapvetően az befolyásol, hogy kivel láttad. Ezért nekem az R.E.M. volt a csúcs, meg egyébként is: az a koncert nem egy ún. fesztiválhakni volt, hanem egy teljes értékű, világszínvonalú show-nak bizonyult

Mi az, amit nem csinálnék a Szigeten? Nem szívesen olvasnék föl az irodalmi sátorban. A zajtól úgysem lehet hallani semmit, és nem valami szívderítő látvány, amint harminc másnapos német punk alszik a kis pódiumtól három méterre. És igen, már az első Szigeten is kinn voltam, mire vagy kíváncsi? 1994… Tankcsapda… Lukács valami hálóköntösben lépett színpadra... Slash 1996-ban idegrohamot kapott, amikor minden második újságíró azt kérdezte tőle, hogy milyen érzés volt Michael Jackson klipjében léggitározni és hogy mikor áll újra össze a Guns ’N Roses…

Melyik az a Sziget-beszámoló, amit soha nem olvasok el? Az, amelyiknek Szigetelés a címe. Mi az, amit mindig elolvasok? UP beköszöntőjét a Pesti Est szigetes különszámában. Mi az, amit nagyon megnéztem volna a Szigeten? A New Ordert.
De nem kaphatsz meg mindent, amit akarsz – mondta Jagger, igaz, azt is ő mondta, hogy nyitva állok bármire én.

Ebben az évben egy zúzós nulladik napi Iron Maiden koncerttel és öt további „teljes értékű” nappal várta látogatóit a Sziget. Ezalatt a hat nap alatt a látogatók száma elérte a 2005-ös és 2006-os fesztivál 385 ezres rekordját. Három napon is megdöntötte a Sziget az eddigi napi látogatórekordot, azaz több mint 65 ezer látogatót tudhatott magáénak. A legtöbben az R.E.M. napján voltak, összesen 70 ezer fesztiválozót szórakoztatott a Sziget – így szombaton ki kellett tenni a „megtelt” táblát. A Fesztivál egyre növekvő nemzetközi ismertségét mutatta, hogy nem csak a magyar közélet képviselői látogattak ki a rendezvényre: itt volt francia közélet egyik legmeghatározóbb és legnépszerűbb alakja, Jack Lang, egykori francia kultuszminiszter is.