Csillámporral megtöltött ballonokkal búcsúztatta a Nagyszínpad közönségét az angol Muse – az alig hetven perces műsor alaposan megleckéztette zeneátvivő idegpályáinkat, aztán jól otthagyott minket az űrben…

A fesztivál utolsó napjára már csak egy külföldi sztár jutott, ez pedig nem volt más, mint az éppen pályafutása első tetőpontján álló Muse. A két éve még Radiohead- és Jeff Buckley-klónként leírt zenekar kitartó és fáradhatatlan munkával – tavaly és tavalyelőtt még 40-50 fesztivált is bevállaltak nyárra, idén már csak 25-t – meggyőzte a többséget egyedi és zseniális hangzásáról és színpadi megjelenéséről. Ez utóbbiról kell most beszámolnom. Bár személyesen még nem találkoztam űrlénnyel, az elbeszélések alapján biztosan állíthatom, az alig 170 centis Matt Bellamy égnek zselézett hajával pont úgy néz ki. A koncertek űrutazás-érzésében némiképp szerepet játszik az is, hogy Matt a második lemez készítésekor rengeteg űrrel kapcsolatos dolgot olvasott, no meg az is, hogy mi meg úgy nőttünk fel, a fura, csilingelő hangokat, a félelmetes zongorameneteket és ezüstös színeket kapcsolatba hozzuk az űrrel. Sajnos az ezekre az érzésekre ráerősítő vizuális effektekről, Matt villogó lámpákkal díszített gitárjáról és a tökéletes hangzásról technikai okokból le kellett mondanunk, nem mintha ez bármennyire rontott volna a hangulaton.

A Muse fellépése alatt ugyanúgy folyt a kölcsönös nyalizás, mint idén az összes nagyszínpados koncert alatt - úgy tűnt, kevesen vagyunk, de pont elegen, sok a külföldi, de ők legalább ismerik a dalokat. Nem csak a slágereket - Sunburn és Muscle Museum az első lemezről, szinte a teljes második album - de minden mozdulatot sikítozás és taps követett. Matt Bellamy zongorán is, gitáron is virtuózkodott, a Space Dementia felvezetőjében ráadásul egyszerre mindkettőn, szokatlanul sokat kommunikáltak, Dominic Howard dobos alig bírta megállni, hogy a számok között ne fogjon mesélésbe. Egyébként, érdekel valakit, hogy nem tudok beszélni, annyit ordibáltam

-kbe- (sziget.hu, 2002)

A Sziget egy különös időkapszula, olyan mátrix, melyben a Nagyszínpad keverőpultjának jobb, illetve bal oldala jelenti az origót, az idő viszont állandó. Bármelyik évben jöttem ki, minden ott folytatódott, ahol az előző évben abbamaradt. Mintha lenne egy Sziget-idő (kell egy hét együttlét), Sziget-lét, melybe minden év augusztusában fejest ugrunk. Így aztán össze is zavarodok.

Melyik évben volt az Oasis? Mikor volt a Faith No More? No jó, van, amit megjegyzünk: Bowie: 1997. Mivel a Sziget egy fekete lyuk is egyben, vannak koncertek, amelyekről nem tudja az ember, hogy volt-e vagy sem? A Muse-on voltam 2002-ben? Igen, igaz, végigpofáztam, és csak messziről láttam a színpadot. Sosem bocsátom meg, igaz, aztán a BS-ben és a Nagyszínpadon később mindent bepótoltunk, amikor már kontinentális sztárok voltak… Szóval, ha csak 2-3 számot nézel meg, akkor ott voltál? Kipipálhatod, vagy sem? Örök kérdés. Egyáltalán: ha egy zenekar csak 35 percet játszik, azt nevezhetjük koncertnek? A New Model Army akusztikus izéje koncert volt, vagy sem? Ami biztos: a Sziget a legjobb dolgok egyike, ami Budapesttel történni szokott.

Minden évben egy kicsit jobb lett, épp ezért fölösleges az a játék, hogy melyik volt a legjobb Sziget. Minden évben fejlődött valamit. A metál önálló kisbolygóra került, azaz elvitték a Nagyszínpadról, nagyon helyesen, ahogy elvitték a hazai zenekarokat is, így aztán szent a béke a honi gitárnyűvők között. Hogy a Padödö volt-e a legnagyobb ciki, vagy az Irigy Hónaljmirigy, nos ez sem releváns kérdés, mert már biztos, hogy soha nem kerülnek a Nagyszínpad közelébe. Egyáltalán: nagybetűvel kell írni a Nagyszínpadot? Igen, földrajzi és kulturális intézmény neve. A Nagyszínpad intézmény. Nem költségvetési tétel, a rock and roll szeretete tartja életben, és ez is egy csoda.

Mi volt a legjobb dolog a Szigeten? Bowie? Az R.E.M.? Iggy Pop fenékvillantása? A Radiohead? A Muse második koncertje? Esetleg a Madness showja, ami a világ legnagyobb paraszt lagzija volt… Minden koncertet alapvetően az befolyásol, hogy kivel láttad. Ezért nekem az R.E.M. volt a csúcs, meg egyébként is: az a koncert nem egy ún. fesztiválhakni volt, hanem egy teljes értékű, világszínvonalú show-nak bizonyult

Mi az, amit nem csinálnék a Szigeten? Nem szívesen olvasnék föl az irodalmi sátorban. A zajtól úgysem lehet hallani semmit, és nem valami szívderítő látvány, amint harminc másnapos német punk alszik a kis pódiumtól három méterre. És igen, már az első Szigeten is kinn voltam, mire vagy kíváncsi? 1994… Tankcsapda… Lukács valami hálóköntösben lépett színpadra... Slash 1996-ban idegrohamot kapott, amikor minden második újságíró azt kérdezte tőle, hogy milyen érzés volt Michael Jackson klipjében léggitározni és hogy mikor áll újra össze a Guns ’N Roses…

Melyik az a Sziget-beszámoló, amit soha nem olvasok el? Az, amelyiknek Szigetelés a címe. Mi az, amit mindig elolvasok? UP beköszöntőjét a Pesti Est szigetes különszámában. Mi az, amit nagyon megnéztem volna a Szigeten? A New Ordert.
De nem kaphatsz meg mindent, amit akarsz – mondta Jagger, igaz, azt is ő mondta, hogy nyitva állok bármire én.

Be kell, hogy valljam, nem sokkal fiatalabb nálam a Sziget. A 15. Sziget fesztiválon éppen, hogy 15 évesen vettem rész - láss csodás - édesapámmal. Vágytam arra, már évekkel előtte, hogy elmehessek egy Szigeset koncertre, de még csak kis tinédzser-hajtás voltam, így várnom kellett.

A 15. Sziget nulladik napjára kaptunk nővéremmel jegyeket, ám amikor elindultunk, még fogalmunk nem volt hova megyünk. Az Én szívem, tiszteletem és csodálatom egészen kicsi koromtól fogva Presser Picié, így hát számomra Őt az LGT-vel együtt színpadon látni, 90-es születésű gyerekként felért egy spontán orgazmussal. A képzelt riport egy amerikai popfesztiválról zenéjét is, Tőlük hallani. Hihetetlen élmény volt, és ez azt gondolom, nem válhatott volna valóra a Sziget nélkül. Azóta a nyár óta majd' minden évben kint vagyok, egy napokat, és olyan fantasztikus koncertek részese lehettem, mint Ska-P, Snow Patrol, Lily Allen, Kasabian, Muse, és sorolhatnám a végtelenségig. És le nem mondanék róla. Tavaly megtettem, és vérzett a szívem. Ott voltam a 15. születésnapon, mint szűz szigetező. És a 20-on szűz hetijegyező leszek. És azt hiszem, hogy a Szigettel folytatott szexuális életem relatív rendszeresnek mondható. És természetesen, életem első cikkét a 2012-es Szigetnek szenteltem, és ajánlót írtam.

És annyi mindent írhatnék még. Csak hát minek. Még évekig kint leszek, és gyűjtöm az élményeket. Majd ha egyszer abbahagyom (ha abbahagyom), talán írok egy könyvet. Vagy kettőt.