2001 ben két emlékzetes koncerten voltam, és bár nagyon rossz a memóriám, meg össze is keverednek az évek, a rengeteg koncert élmény, erre azért emlékszem mert hozzákapcsolódik egy szerelem : ) Szóval a Morcheeba koncerten azért voltam, mert az ő egyik kedvence volt és nagyon tetszett nekem is, főként a szerelmemmel az oldalamon.

A másik ebből az évből, hogy akkor voltam először életemben Tankcsapda koncerten, és míg én végigugraltam az egészet, és nagyon élveztem, addig a barátnőm karbatett kézzel, fapofával állta végig az egészet : ))) vicces volt nagyon.

Nagyon sok emlékem van még egyébként... nekem leginkábba világzenei szinpad koncertjei jönnek be. De szeretek kalandozni is a kissebb helyeken. Szeretem a omasátrat, ott táncoltunk vigadtunk párszor nagyot. De szeretek megpihenni, elnyújtózni az ambientben a földön. Mielőtt hazaindulok mindig ott gyűjtök erőt hozzá.

Imádtuk a milli tejbárt ahol lehetett tejbegrízt enni, meg palacsintat. Sajna ez csak egy-két évben volt, aztán már nem, nagyon hiányoltuk sokan : ( Vicces volt hogy én vezettem be a szigetelős életbe az unokahugomat, akit 13 évesen vittem magammal először, ma már elmúlt 18 és nagy fesztiválrajongó lett : )

Szóval remélem ez elég élmény, ahhoz hogy vehessek 50% os jegyet és ne maradjak le idén sem : )

Halék már két éve birkóznak a magyar könnyűzenének nevezett iszapban (-pal): még ’99-ben ők adták az első „hangos” koncertet a Zöld Pardonban, aztán a szokásos körök: koncertezés, számírás, pozitív visszajelzések, tehetségkutatók, előzenekarosdi (Balaton, HS7). Most a leghosszabb kör jön: a kiadótalálás, de úgy tűnik, idén végre valami körvonalazódni látszik.


>
>
Egyre több helyre hívják őket, rajta lesznek a Pizzás című film soundtrackjén (a Positivo és a Forest Drive című számmal, illusztris társaságban: Neo, Nyers, HS7, Másfél), valamint a hetekben kiadtak egy négyszámos magyar nyelvű demót. Ez a cucc grúvosabb, poposabb, mint elődje, a 12 számmal bíró demólemez (This Fish Is Delicious).

Most nyilván jön a „na jó, oké, de milyen zenét játszanak?” kérdés. Hát az van, hogy a Fish! rockból érkezik a pop felé, de nem puhul el, hanem hátba veri a popot a funk-rockkal, és így kijön ez a zene, ez az intenzív, energikus popzene (irányvonalak: Smash Mouth, Publo Hunny, mármint a régi, főleg a koncerten való pörgést, ugrálást tekintve), ami koncerten süt igazán: Kovács Krisztián énekes-frontos csávó hiperaktív a színpadon (jellegzetes angolszász kiejtés, az énekdallam a fülbe mászik), a zenekar húzós-zúzós (pár év múlva el tudnám képzelni nagyobb helyeken is, a Fish! ugyanis a magyar utánpótlás-válogatott egyik erőssége.
-ener-

Wanted Színpad, 2001. augusztus 7. 17.00

A 2001-es volt az első olyan Sziget Fesztivál, amikor komoly és felelősségteljes munkát bíztak rám: a Pesti Est Színpad programjának megszervezését és lebonyolítását. Annak fényében, hogy hány kapitális hibát követtem el ennek során, teljesen érthetetlen, hogy a következő tíz évben újabb és újabb színpadokat sóztak a nyakamba (a csúcs 2007-08 között volt, amikor egyszerre hármat is csináltam). Nem mesélem el mindet, álljon itt a legszebb, amivel a szóban forgó évet zártam.

Tehát: lenyomtunk egy izgalmas-sűrű hetet, estünk-keltünk, de a mérleg alapvetően pozitív volt, az utolsó nap éjszakája kifejezetten euforikus hangulatban telt, a koncertek után lelkes kis stábommal egyetemben az aznapi (Est FM-es!) dj zenéjére lazultam-táncoltam. És ahogy a népmesék hősei általában, én is elnyertem méltó jutalmam a jól végzett munkáért: az a titokzatos és elérhetetlen lány, akibe akkor immáron öt éve voltam plátóilag szerelmes, végre beadta a derekát és hosszú csókolózásba kezdett velem a parketten.
Ölelő karjaiból nem tudtam és nem is akartam szabadulni, az viszont nem éreztem volna stílusosnak, ha a hosszú évek várakozása után egy kölcsönsátorban vagy a bokrok között leszünk egymáséi. Robogóra pattantunk hát és éjfél körül elhagytuk a fesztivál területét Terézváros irányába. Addigi életem legemlékezetesebb éjszakájáról jelen helyen nem adnék számot, maradjunk annyiban, hogy sikerült még az írmagját is kiűznie az agyamból annak a gondolatnak, hogy létezik egy Sziget nevű rendezvény valahol ebben a városban, azt meg pláne, hogy nekem ehhez bármi közöm van.

Erre másnap délben eszméltem rá, közvetlenül ébredés után, mikor is az ágy alatt megtalált, lenémított mobilom kijelzőjén 17 db nem fogadott hívásról szóló értesítés nézett velem farkasszemet - ebből 9 a fesztivál akkori programigazgatójától, Kardos Józsitól érkezett, 4-5 az ő jobbkezétől, Náray Marcitól. Rohantam vissza ahogy tudtam, kerülgettem a Hajógyári-szigetről hosszú sorban kifelé tartó teherautókat és lakókocsikat, fél óra múlva kint is voltam.
Kétszer is elmentem a saját helyszínem mellett, mivel az jelentősen megváltozott, mióta utoljára láttam: a színpadon nem volt fedés, mellette nem volt hangtechnika, a színpad közepére összetologatott backline-on (dobok, erősítők), pedig maga Marci ült, aki onnan irányította az összes programhelyszín koordinálását egy merülő rádión, erősen zöld arcszínnel. Ekkor tanultam meg egy életre, hogy a rendezvényszervező munkája nem akkor ér véget, amikor a színpadprogram, valamint hogy a mobiltelefonunkat nem némítjuk le egy fesztivál ideje alatt semmilyen indokkal.

Epilógus: a szóban forgó lánnyal még három hetet jártam. Kardos Józsinak viszont lett a következő hat-hét évre egy bármikor bevethető tanmeséje az új kollégák számára, hogyan nem szabad az utolsó pillanatban elrontani az egész hetes munkát.