Sodrásban - Baksa-Soós Attila
2011-ben a Sziget számomra olyan sodrás volt, mint azelőtt soha. Ez, gondolom, Rocklitera könyvem miatt alakult így, amit akkor már javában írtam. Ebben kb.240 zenész, hangmérnök, menedzser, koncertszervező, technikus és road szerepel, sokan név szerint.
Éppen a Pulpra őrjöngtünk, amikor kiszúrtuk egymást Gróf Balázzsal kb. 100 méterről a tömegben. Nagyon megörültünk egymásnak, rekedtre kiabáltuk magunkat. A Prince-koncertet részben Keleti Andrással hallgattuk aColor Starból, aztán Janóval (Nádasdi, Intim Torna Illegál). Folyamatosan belebotlottunk valakibe. Hevenyesekkel és Poniklóval indultunk a Hurtsre és ez végig így ment. Állandóan jöttek a barátok, haverok, ital itt, ital ott.
A Motörhead mellett sétáltunk el Grétivel, amikor összetalálkoztunk a VOLT Fesztivál alapítóival, Fülöp Zolival és Lobenwein Norbival. Elkaptak minket: „Ezt látnotok kell!”, és már toltak is be minket a sátorba, backstage és 1szerre ott álltunk a színpad és a Bloody Beetroots dühöngő - tényleg elképesztő hangulat volt - rajongói között. Pankrátor-maszkokban, kifestve, félmeztelenül és csapzottan igyekezték áttörni a védőkorlátot, hogy először lerohanjanak minket, aztán a színpadon kedvenceiket. Úgy rémlik, utána gyorsan ittunk egy betétes céklalevet, és a reggel is pont olyan volt.
SZIGET's Children - C&N, újra
Megint csak a koncertre mentek, hiszen a délelőtti programok már egyiküket sem hozták nagyon lázba. Kicsit korábban értek oda, így még nagyban ment az elő-zenekar. Így hát szimpatikus sátorvadászat következett, és gyros. És egy francia férfi. És bár sem N, sem C nem beszél franciául, nagyon jól megértették egymást. Angolul. És a férfi, Tim McIlrathos pólójában és fültágítójában teljesen belopta magát a szívükbe. A Rise Against nemzetközi. Nagyon is.
A gyros nem volt a legjobb, de mindenhol meg kell tapasztalni. És N addig könyörgött, hogy mivel lemaradtak a délelőtti programokról, pedig ő még mindig gyereknek érzi magát, hogy bár a bungee jumping helyett, amit ő kinézett magának, C megengedte, hogy kifestessék az arcukat. Ami nem azt jelenti, mint N hitte, hogy kap egy oroszlánmaszkot, C pedig egy szép pillangókisasszonyt, hanem egy henna-tetkót. Na, oda se neki alapon, C gazdagodott egy hennapillangóval, N pedig egy békejellel.
Tulajdonképpen, talán mert ez volt a legutóbbi SZIGET-élményük, vagy mert végre egyedül mehettek ki, ez tűnik a legszebbnek mindközül.
Ahogyan ismételten tolakodva bemásztak a tömeg közepébe, és bár nem sokat láttak, a kivetítő sokat segített, és legalább élőben hallhatták a zenét. Ahogyan sikítottak, berekedésig, és ahogyan együtt énekeltek. És ahogyan a zenekar levonult a színpadról, ők pedig hazavonultak újabb egy évre, a SZIGET nélkül.
Most pedig 2012-ben ismét SZIGET. És N képtelen meggyőzni C-t arról, hogy ismételten ejtve van a Placebo, pedig a Vaccines egy állat zenekar! És ezt C is tudja, de a Hűség. És abban egyeztek meg, hogy kimennek egész hétre. Egy egész hét. Reméljük, sikerül!:)
Kösz mindent, SZIGET: N(iki) és C(inti)
Szex, drogok, rokkenroll
Főhősnő és Főhős Ideiglenes egymással „barát barátjának a barátja” kapcsolatban állnak, ami ahhoz képest, hogy a Földön mindenki ismer mindenkit legfeljebb hat ismeretségi lépésen keresztül – már határozottan „valami”! A másik nem idegen, szexuális kapcsolatba keveredni vele semmiképpen sem „úristen egy idegennel” helyzet, úgyhogy ama apró kis pontosítás már lényegtelen is, miszerint tulajdonképpen találkoznak egymással életükben egyszer a Sziget Fesztiválon, se korábban, se később aztán soha. Főhős Ideiglenes helyes kölyökképű, ami határozottan jó jel, ha azt vesszük, hogy Főhősnő még kölyök, az ő hajzata hosszú göndör, ruhája színes, vallási meggyőződése poszthippi - a szeme mindenesetre kompromisszumok nélkül mindkettőnek kellőképpen csillogvillog, azokkal egymást szuggerálják, aztán testük is csillogvillog, kellemes didergés és pulcsifelajánlás, majd no lacafaca, indulás a közös úton, seize the night.
Főhősnő egy barátnője barátnőjének (ez a Sziget már csak ilyen szociálishálós) a sátrában alszik annak tulajdonosával, a lány viszont a hajnalnál hajnalabbig bulizós, alig alvós fajta, úgyhogy Főhősnő büszkén ajánlja fel Ideiglenesnek a közös fekhelyüket némi kuckózásra, büszkén, bár némileg tévelygősen mutat irányt, invitál, készül, izgatott, szeme csillog. Főhős Csillagszemű követ, készül, izgatott. Szép csillagos az égbolt is, a pár órával korábbi koncert után még felvillan a torkokból néhány „gamma raaaaaay”, romantikus az éjjel, peace, flowers, freedom, jöhet a happiness. És akkor érkezik is a boldogság, az idő megáll, hatalmas a sóhaly, jön a beleborzongás, ámulat és kábulat – Főhős Ideiglenes megpillatja Sátortulaj Aligalvós közepes keménységűre felfújt kishalacskás gumimatracát...
Horkolása következik.
Drogok, 2011
Főhősnő elfogadja azt az utolsó utáni utáni utáni ut.. [fekvőnyolas] fénynek becézett édes fincsi kortyocskát is, amelyre barátainak abszolút jószándékú barátai hívják meg a Sziget Fesztivál első napján, az azt megelőző hosszas absztinens időszakot követően.
Következő jelenet: Főhősnőt az éjszaka közepén Sanyi, a hullaszállító és egyben emberrabló viszi magával kéjes kacajok közepette fehér színű forgonjában...
Javítás: Főhősnőt az éjszaka közepén Sanyi, a mozgássérült-szállító viszi haza aggódva fehér színű kisbuszában...
Javítás02: Főhősnőt az éjszaka közepén Sanyi, az őranyal viszi el fejet rázva, s nagyokat sóhajtva a Szigetről fehér színű varázsszőnyegén...
Főhősnővel valamelyik a fentiek közül megtörténik. Javítás: Főhősnő valamelyiket a fentiek közül hallucinálja. Javítás02: Főhősnő valamelyiket a fentiek közül álmodja. Egyetlen fé... világos pont a sötét éjszakában az aktuálisan szájhoz tartott szörpös-szódás alkohol.
Rokkenroll, 2007
Főhősnőnek egyszer még kölyökkorában megtetszik egy nála idősebb szép, szőke hosszúhajú fiú a gimnáziumból, és némi kerülőúton ki is nyomozza, hogyan szerezhetne nála pirospontot: azt kell modania, hogy szeret „valami hiperkamra” nevű zenekart. MSN ablak nyitva: „kedvenc együttesem a hiperkamra”, háttérben meg megy a guglizás – majd egy egészen kicsi idő múlva cset-ablak bezár, és full screen dalol immár éjt nappallá avagy fordítva téve, örökkön örökké Főhősnő szívében és lelkében Bérczesi Róbert. This is the beginning... és évekkel később a Szigeten érkezik a this is the end, beautiful friend, búcsúkoncert formájában.
Főhősnő rohan és táncol és ugrál és üvölt és sír és énekel és nem hiszi el és búcsúzik és nagyon tinilány egy nagyon fesztiválon. Nagyon sajnálja, de a koncert nagyon jó, úgyhogy a végével egy nagy nehezet sóhajtva, de mosolyogva hagyja el a színpad sátrát „inkább vissza se nézek” közönségfilmbeli giccsklisével, orr az égben, fej felszegve, egy járólapon majd’ elvágódik, „szenvedek, de nem sóvárgok, jobb lesz minden!”. Bizony, Főhősnő ekkor még nem is sejti, hogy nagyon sokára lesz csak jobb minden, alsó hangon is hosszú órák kérdése a dolog - röpke pár perc elteltével ugyanis hanyatt-homlok rohan vissza eme sohatöbbé-sátorba, és tölti ott idejét még egy jódarabig, szíve újra dobog, szájából anyukák hullanak – majd végül szőrénszálán mobiltelefonjától, benne minden kontaktjától is kényszerű búcsút vesz...
Tinédzser lamúr

Tavaly a Szandi-koncerten nagyon fázott a kezem, és aznap nem fért a zsebembe, mert tárcától a vécépapírig sok mindent szoktam vinni az egész éjszakás körülnézésekre. Bemutattak nekem egy ketyegő szőke lányt. Úgy éreztem, van hozzá közöm. Tréfásan mellé zárójelezték, hogy képes beszélgetni a filozófiáról. Épp a tinédzser lamúr szólt. Hallgattunk. Két kezébe vette a jobb kezemet, dörzsölte, szájához emelte, lehelgette, majd óvón betette a hóna alá. Nem mertem mondani, hogy az írók manapság már két kézzel gondolkodnak. Úgy éreztem, megházasodom. Ekkor Szandi belecsapott a vajakondiosztól a héjnananába, és a lány nevetve elszaladt.
Az érzést azóta keresem.
Tariska Szabolcs (szövegíró, Amorf Ördögök, Péterfy Bori, Magashegyi Underground)
juszufka digitális Sziget-emlékei - 2008-2011
2012. június 10.
juszufka
fish!, serj, mangodinc., placebo, steve, forrest, supernem, magicmirror, dccowboys, szigetvip, paparoach, 30secondstomars, jaredleto, hadouken, kaiserchiefs, rottentomatoes, dankojones, superbutt, thehives, 2008, 2009, 2010, 2011
...a 20év feltöltendő legjobb pillanatai...
2012. június 8.
20 órás vetélkedő
20, vetélkedő, feltöltendő, 20órás, 20év, év, 20évfeltöltendő, 2011
1:1.000.000.000.000
2011-ben történt, hogy régi kollégákkal találkoztunk a (minden évben) szokásos Hilltop sátornál. Erna barátnőnk (ezer éves de nagyon jól tartja magát; ja és szingli ha van érdeklődő esetleg, szigetlakó a kezdetektől!) viszont a nagyszínpad túloldaláról akart rosét ezért átvágott a felajzott tömegen a nagyszínpad előtt. A megmaradt kollégákkal beszélgetni kezdtünk, mikor telefonáltak Reni barátnőnknek (aki egy régi ismerősét várta oda a Hilltophoz). A várt ismerős hívta, hogy a nagyszínpad felől jön és a földön a homokban a több ezer ember közül ő talált egy iPhone-t és az utolsó hívás Reni volt! Mivel vezetéknévvel látta a teljes nevet, ráismert. Igen: Erna telefonja volt! Ennek mennyi az esélye? 1. Becsületes megtaláló, már itt 1 az egycsillióhoz 2. Pont egy ismerős ismerőse 3. Vezetéknévvel van elmentve egy barát a telefonban (jól lesz figyelni erre) 4. Nagyszínpad főműsoridőben. Ugye? Egy a zillióhoz! Erna visszajött (a sokadik roséval a kezében)és mivel részeg volt csak mosolygott, mikor mondtuk, hogy elhagyta a telefonját de ne aggódjon mert már meg is lett és hamarosan jön. Tanúlság: a szigeten kell berúgni. Biztos van másik (talán értelmesebb) tanúlság is, de az most nem jut eszembe. :-)
két jó barát a Szigetet várva...
A gimiben lettünk barátok. Máshol tanultunk tovább ,de a közös dolgok a zene , a film azóta is gyakran összehoz minket. 2006-ban voltunk először a Szigeten, azóta minden évben visszatérünk. Nagyon jók a fellépők ,a szervezés, felkészültek a szervezők. Eml






2012. augusztus 2.
hippikiller







