Marton László Távolodó: A Sziget bal partján

Amikor én még kissrác voltam, nem volt lemezjátszóm. Magnóm sem volt, de az most irreveláns, legalábbis ahhoz a határozott vágyhoz képest, hogy birtokolhassam a woodstocki fesztiválról kiadott tripla hanglemezt. Nem is tudom, mi mindenre nem lettem volna képes, ha megszerezhetem. Azokban az években, tudniillik, mérhetetlenül vonzódtam a hippisnek mondott kultúrákhoz. A BNV-n sikerült is hozzájutnom egy „olyan” kerek jelvényhez, ugyan speciel valamiféle mosóport hirdetett, de mondom, pofára éppen úgy festett, mintha az állt volna rajta, hogy „mék láv not vór”. Bizony. Lehetett vele az Úton nyomán nekivágni Gdanksnak.
Mindezt most csak azért szippantottam így elő, hogy hihetőbbnek tetsszen: bizonyára meghaltam volna, ha akkoriban nekem is, nekünk is jut egy Sziget, már itt a Duna-közben. Ahol kell egy hét mámor, és jöhet az együttlét is - ahol még éppen úgy festek, mint sebesen feledésbe merült fénykoromban. Mert hogy a Sziget első éveiben számomra már nem adatott meg, hogy felismerjem benne egykori önmagam. Azt nyugtázhattam inkább, hogy nekem már annyi, aztán lehetett elücsörögni a fűben, és sóváran bámulni a letűnt virágidők relikviáiban pompázó fiatalokat.
- A tanár úr mit csinál itt? - csodálkoztak rám volt tanítványaim. Mire én röviden, de megfontoltam így feleltem: dolgozom. (Ami, megjegyzem, egy kor után lényegesen intenzívebb mulatsággal szolgálhat, mint a nem-dolgozás.) Éppen a Magyar Narancs zenei szerkesztőjeként tettem-vettem, minek következtében „hivatalból” és „magántermészetűleg” egyaránt a Sziget lekötelezettje lettem.
- Értek engem ott nehezen feledhető élmények?
- Feltétlenül.
- Például?
- Például a Blurt, Peter Hammill, a Sonic Youth, Patti Smith, a Cords - hadd ne folytassam.
Inkább a tanítványaimra térnék vissza és ki.
Ahol én tanítottam, ott jobbára munkások gyermekei tanultak, olyan gyermekek, akiknek a szabadidőt nem lehetőségekben, hanem a lehetőségek hiányában mérték. Ezekhez a gyermekekhez én nagyon közel álltam, és bizony elkeserített, hogy a rendszerváltozás kihúzta a „szervezett” ifjúsági mozgalmak alól a talajt. Bocs, haver. Na most tudom én, egy ilyen fesztiválnak nem kimondottan az a dolga, hogy a társadalmi igazságtalanságokat oldja, de hogy az elmúlt tíz évben az én egykori tanítványaimnak a Szigeten kívül mást nem kínált a nyaruk, azt biztosan tudom. Gondoljátok meg, proletárok. De ez mind semmi. Most aztán igazán a csúcson vagyok. Ott fenn, a Sziget bal csúcsán, tudják, ahol a világzenei színpad van. Harmadik éve annak a programján ügyködöm; ha úgy tetszik, tőlem is kap valamit a Sziget, és ez a legtöbb. „Nem adhatok mást, csak mi lényegem” - ahogy a Tragédiában írva van. Hiszen évek óta a világzene az én (egyik) legszebb életem: úgy tud hozzám érni, ahogyan más senki. Beleremeg minden porcikám, mégsem sajátíthatom ki - most már úgy vagyok, hogy nagyobb élvezet, ha minél többen, mint anno - két bekezdéssel feljebb - a hippik is... Vagy mint eggyel, a „prolik”. Megmagyarázom. Ezekben a napokban az egyik leghíresebb indonéziai zenekar felléptetésén ügyködtünk, amikor kiderült: gondot jelent számukra a vízum átvétele, mert Jakartába kéne érte menni, Bandungból pedig a vonatjegy ára... És még millió esetről tudok. Azok a muzsikusok, az én muzsikusaim, akik az elmúlt években megforgatták az egész világot, Kubától Afrikán át Indiáig, igen gyakran és igen mélyen éheztek, évtizedeken át. Ha úgy tetszik, ők az én „prolijaim”.
Hát így. Csiki-csuki. Ezeknek a „nincsteleneknek” sokat nyújthat egy ilyen Sziget. Ahol a legtöbbet, és ezt nagyon komolyan mondom, harmadik éve tőlük kapjuk.
Részlet: Nagy Sziget könyv – tíz év hév (Crossroads Records, 2002)
’99 - 2000
A szervezők következetesen ragaszkodtak korábbi álláspontjukhoz: mindig változatos, a közönség igényeihez igazodó fesztivált képzeltek el és próbáltak megvalósítani, így egyre nagyobb arányban sorakoznak az értékesebb, magas színvonalú produkciók a műsorpalettán. Rekordot is döntött a Sziget: A szigetlakók megdöntötték a tömeges csókolózás Guinness rekordját, 1592 pár csókolózott együtt.
2012. február 28.
mienkasziget
sziget, fesztivál, 1999, 2000, pepsi, óbudai-sziget, világsztárok, ignite, faithless, világzene, színvonalas, értékes, siker, guiness, rekord, csók, történelem
Az első: világzene, táncdalfesztivál, partysátor - Artner Sisso
Az immár több mint 300 ezer vendég először hallgathatja önálló színpadon a világzenét. Vagy ha akarja és bírja, megismerkedhet a Pall Mall Night Zone Party sátor hang- fény- és hanyag ízlésvilágával. A sokszínűség záloga a Táncdalfesztivál sátor, ahol Soltész Rezső és egy Uhrin Benedek nevű csúcs szenilis kertész koncertjein őrjöng a közönség. A fellépők maguk sem hisznek a szemüknek. Harangozó Teri ismét a régi. Valahány név a magyar táncdal műfajának ünnepélyes exhumáltjai közül.
Szeressünk egymásba Sziget, aztán szakítsunk látványosan!
Az első - világzene
És tudtad-e, hogy a helyszín programkínálatát a mai napig a helyszínt megálmodó Marton László Távolodó és Lőkös Csaba állítja össze?






2012. augusztus 2.
hippikiller
