Ismét virtuális stábban dolgozom, de legalább van legitim magyarázat arra, mit keresek itt még mindig. A Rammstein koncerten az első földön fekvő ember, akiben elesem, a saját, évek óta nem látott unokaöcsém, punknak öltözve. Hazaviszem, feltáplálom, megmosdatom és gyorsan kiadom neki a lakást.

Önmagam keresésének átmeneti extázisában arra vetemedem, hogy testfestetek. De lehet, hogy felejteni akarok. Hálistennek nem a mozgó tetoválószalon jött szembe először.

Patti Smith a rockandroll istennő.

Részlet: Nagy Sziget könyv – tíz év hév (Crossroads Records, 2002)

Kicsi nekünk ez a Sziget! A többi 268 ezer látogató már nem igazán bír összeférni velem. Amikor csak tehetem, beléjük kötök.

Van-e ember, ki többet érhet el a Szigeten, persze azon kívül, hogy megnyer egy Gerendai Karcsi hasonmás versenyt. A Sziget.hu főszerkesztőjeként vészelhetem át ezt a rendezvényt egy elég jó tudósítói csapattal. Még a kezdés előtt feltornázzuk a nézettséget a Tarlós-féle újabb feltűnési viszketegségnek köszönhetően. Egyébként előtte elsőként csinálunk weboldalt a Meleg Fesztiválnak a programigazgató legnagyobb szorongására.

A Sziget díjnyertes sátra mégis a Magic Mirror. Nőnek öltözött férfiakkal mulatom át az estét, mégsem leszek reggelre nőimitátor. Jobban aggaszt, hogy a parkettáncosnak is kiváló rendszergazdánkat elengedik rendes hétvégi szabadságára. Magunk szereljük a gépeket, állati ronda lesz az oldal a rosszul szervezett, és későn induló webkamerától, viszont legalább baszogatnak. Már a második napon összevész a stáb a szigetidegen arc programigazgatónkkal, aki Para-Kovács szerint Sanyi vadkan médiakompatibilis verziója.

Teljes egészében egy koncertet sem láttam. Torgyán Józsefet életnagyságban viszont annál inkább. A fesztivált felfedezte a politika. Most már biztos, hogy a közeledő országgyűlési választások miatt kezdődött a búcsújárás. Még jó, hogy ez az egész a zenéről szól, nem a kokárdáról.

Az utolsó nap megiszom egy üveg whiskyt a Müllerrel, nagyon jó hangulatban. Reggel kilenckor, amikor a hátamra süt az első forró napsugár, eszembe jut milyen volt itt kilenc évvel ezelőtt. Sajnos nincs szaru a hátamon, ezért hazamegyek a 361 ezer látogatóval együtt és lefekszem. De már nem velük ébredek.

Mire tízig számolok, már újra dolgoznak a karszalag-gyártó gépsorok, és csomagolnak a sztárok.

Részlet: Nagy Sziget könyv – tíz év hév (Crossroads Records, 2002)

A Sziget felhígult, vagy mindenkié. Eldönthetetlen. Managerek pinamintás pólóban, óvodások pórázon, sportolók söröspohár-halmokkal, kamaszok apukám világából, nyugdíjasok gurulószékben, japán turisták és szabadnapos leányanyák. Esténként újra fellángolnak a szerelmek, amelyek immár világokat kötnek össze és társadalmi különbségeket hidalnak át.

Az immár több mint 300 ezer vendég először hallgathatja önálló színpadon a világzenét. Vagy ha akarja és bírja, megismerkedhet a Pall Mall Night Zone Party sátor hang- fény- és hanyag ízlésvilágával. A sokszínűség záloga a Táncdalfesztivál sátor, ahol Soltész Rezső és egy Uhrin Benedek nevű csúcs szenilis kertész koncertjein őrjöng a közönség. A fellépők maguk sem hisznek a szemüknek. Harangozó Teri ismét a régi. Valahány név a magyar táncdal műfajának ünnepélyes exhumáltjai közül.

Szeressünk egymásba Sziget, aztán szakítsunk látványosan!

A Sziget mint irodalmi kocsma. A főbejáratnál idén is találkozom Garaczi Lacival, aki egész hetet sátorozik rendszeresen a fesztiválon. Az irodalmárok egyébként is kedvelik a köznéppel való vegyülést. Hallgatóznak, aztán szorgalmasan jegyzetelnek, esetleg tőmondatokat vesznek vidékiektől sörért.

Először vesz elő a tömegfóbia. Beférkőzöm az Internettó tudósítói stábjába, hogy rendesen meg tudjak mosakodni a szigeti tisztviselőtelep kis faházaiban. Tereskova közli, hogy nem szabad húst enni a második naptól, én pedig megállapítom, hogy az influenza egy helyi mutációja ütötte fel a fejét, ami por útján terjed.

Interjút készítek a Narancsnak a Chumbawambával, amelynek egyik férfitagja szoknyában jelenik meg a sajtótájékoztatón. Elszabadul a pokol, ettől kezdve divat lesz a fiúszoknya a szigeten. David Bowie a nyerő. Egy popsztár, aki nem öregszik, az ex-popsztárokból álló közönség előtt. Por a porhoz, hamu a hamuhoz.

Részlet: Nagy Sziget könyv – tíz év hév (Crossroads Records, 2002)

297 ezren rohamozzák meg az európai hírű eseményt. Engem is elkap a gépszíj, pedig megfogadtam, hogy az idén nem. Főleg este jó, amikor a szervezetek utcáján már egy gombostűt sem lehet leejteni. Bodoky barátom az othodox sátor reklámembereit győzködi arról, hogy kirekesztőek, mert születési alapon van náluk a tagfelvétel, és így ő sohasem lehet igazi zsidó. A drogsátorban nem adnak drogot, a véradók véralkohol szintje túl magas, a beengedők nem akarnak beengedni. Minden a feje tetejére állt. A sztárbőség zavarában már teljesen elvesztettem a tájékozódó képességemet, ezért többnyire bambán ülök egy itallal és várom, hogy felbukkanjanak Juhász Jácint korai reinkarnációi. Hirtelen Őz Zsoltot látom trombitálni egy női tűzoltózenekar első sorában, aztán már csak fényes bogarak hullanak. Részlet: Nagy Sziget könyv – tíz év hév (Crossroads Records, 2002)

Az áttörés éve. Mire megvénülünk, részeivé válunk az európai kultúrának. Először látom élőben a nyolcvanas évek kedvenc zenekarát, a Sonic Youth-t, először tudósít innen akkori kedvenc televízióadóm, az azóta már lezüllött Music TV, és először bukkan fel az azóta csak harmadik kerületi rémként emlegetett Tarlós István polgármester neve a fesztivállal kapcsolatban.

Kiderül, hogy a techno zene basszusai különleges hatással bírnak a nyugdíjasok szívritmusára. Embriópózba görbülve, a párna csücskét szopogatva képesek csak átvészelni az éjszakákat. A békesség kedvéért hangszigetelt sátrakba költöztek a késői koncertek. Így nem csak melegebbek, de jóval porosabbak is az esték.

Megannyi koncertálom, és képtelenség mindegyiken ott lenni. A látogatók száma egyre emelkedik, a külföldiek aránya látványosan megnőtt, mégis egyedül érzem magam. Kétségbeesve keresem Ivánt. Az egykori NDK turistalányok szerepét átveszik a szláv nyelveken beszélő szőkék, és felbukkannak az olasz turistacsoportok, gusztusos hímnemű egyedekkel.
Megszületnek az első virtuális tudósítások. Uj Péter sms-ben nyomja a híreket az Internettónak. A jövő elkezdődött!

Részlet: Nagy Sziget könyv – tíz év hév (Crossroads Records, 2002)

Szasztok Woodstock! Újra itt, és ismét lízingelték a szülinapom. Egy élemedett punk a szabad szerelmet hirdető hippik között. Disznó a gyöngyök elé.

Leendő férjem - akiről akkor még persze nem tudom, hogy az lesz -, egy technoangyal punkzenész, két pezsgőlocsolás között meghív egy vodkára a színházi sátorban. Epegörccsel végződik a nap, és egy focihálóban ébredek, de legalább minden ruha rajtam van. Amikor embernek érzem magam, a Magyar Narancsnak tudósítok. Lenyűgöző a toi-toi vécék fertőtlenítőjének szaga és a Mirinda szőlőital ízének szinesztéziája. Persze tudom, hogy ez még nem jelenti azt, hogy közvetlen kapcsolat lenne az érzékszerveim között. A receptorok itt egyébként is csúcsra járnak.

Azóta már sajnos halott holland barátnőm digitális szigetet szervez. Még emlékszem az illatára, és domina járásáról néha felismerni vélem a tömegben.
143 ezer látogató, és úgy érzem az mind az én lábamon tapos. Woodstock 25 éves évfordulóján itt is megjelennek a Pokol angyalai. Humán dobermannokban manifesztálódtak és semmi közük a motorokhoz és a Sziget-életérzéshez.

Részlet: Nagy Sziget könyv – tíz év hév (Crossroads Records, 2002)