Niklosz Kriszta (egykori Sziget-mindenes): Nem iroda volt az, inkább olyan jellegű, mint egy kollégium. Kezdetben voltunk négyen-öten, aztán folyamatosan jöttek a többiek. Egész napos, 22 órás intenzív munka, mindenki mindennel foglalkozott, minden olyan kaotikus volt. Két kölcsönbe kapott számítógép, egy régimódi, betöltős fax – ha jól emlékszem, ebből állt az infrastruktúra. Balázs konyhájában főztünk, a fürdőszobájában fürödtünk, az egésznek amolyan tábor jellege volt.

Borsa Kata (egykori Sziget-mindenes, ma kulturális programszervező): Mint egy úttörőtábor. Fura, érdekes hangulat. Az irodában mindig aludt valaki. Nekem egy darabig fel sem tűnt, hogy az valakinek a lakása. Meg hogy ki az az egy, aki a többieket vendégül látja. Emlékszem, ahogy ott ültünk Gerendai Karcsival, még alig ismertük egymást, épp átbeszéltük a dolgokat, mikor a fejéhez kapott, hogy húúú, neki most el kell szaladnia. »Tudsz még tíz percig maradni? Akkor itt ez a boríték, légyszi, add oda Szeles Gézának«”. Azzal otthagyott egy köteg pénzt. Aztán jött valaki, mondta, ő a Szeles Géza, én meg odaadtam neki.

Részlet Jávorszky Béla Szilárd Húsz év hév című könyvéből

 

Sikerült lefogynom pár kilót egy libidó vonatkozásában kemény télnek köszönhetően, ezért végre viselhetek fürdőruhát is a Szigeten. Elsirattuk a Tilos az Á-t, az egyetlen szórakozóhelyet, aminek múzeummá kellett volna lennie Budapesten, helyette a falka fílinget pótolandó itt ez a fesztivál. Esténként sarat fújok a papírzsebkendőmbe elérzékenyülten. A legjobb az utolsó koncert. Reggel nyolcig zúz a Flash a Bahia színpadon. „Tventi szencsöri lájtsz, fákin hálivúd sztársz.” Zenetörténeti pillanatok, a kedvesem eltépi a basszusgitár húrját. Vér a húron, vér a fűben. Müller Péter is ott mulat velünk. Később nyilván ez adja neki az ötletet ahhoz, hogy az ő zenekarával zárjon a világnagy bál.

Részlet: Nagy Sziget könyv – tíz év hév (Crossroads Records, 2002)

A Szigetre is, mint oly sok más dologra, érvényes a mondás: nem jöhetett volna létre, ha nincs a rendszerváltás. A létező szocializmus évtizedeiben a szervezett nyári buliknak főként a KISZ építőtáborai adták a keretet. 1990. után csupán néhány - kisebb - rendezvény maradt életben. Az ideológia megszűnt, és magával sodorta a nyári táborokat is. Helyettük viszont nem volt semmi más. Azokban az időkben Müller Péter zenész és Gerendai Károly menedzser egyre többet beszélgettek arról, hogy jó volna egy olyan nagyszabású fesztivál, ami az odalátogatók számára nyaralási, koncertezési és más szórakozási lehetőségeket is kínál.

Az időpont alkalmasnak tűnt: abban az időben (is) érezhető volt egyfajta nosztalgia a hatvanas, hetvenes évek iránt. Müller és Gerendai Budapest vezetőihez fordultak az ötlettel, akik azt ajánlották hogy próbálják meg ők megszervezni az elképzelt rendezvényt, Budapest pedig majd segít nekik. Az első feladat az volt, hogy találjanak egy olyan területet, ami lehetőleg központi helyen van, mégis jól elkülöníthető a környéktől és jól is őrizhető. Elég gyorsan kiderült, hogy a feltételeknek az óbudai terület felel meg a leginkább. Ezzel azonban még csak egy lépést tettek meg. A néhány baráttal kiegészült kis csapatnak nem volt sem tapasztalata, sem irodája, no meg persze pénze sem. Lelkes segítői és jó tanácsadói viszont igen. Az első irodájukat például Szekfű Andrástól, egy reklámszakembertől kapták az Erkel utcában. Pontosabban, nem is egy iroda volt, hanem Szekfű fiának, Balázsnak a lakása, amelynek egyik szobájában ütöttek tanyát. Íróasztal, telefon volt, úgyhogy lehetett kezdeni a szervezést.

1993 tavaszán villámgyorsan megalapították a Sziget Kft-t, amelybe Müller a kapcsolatait, Gerendai a szüleitől lakásra kapott pénzt és a szervezői tapasztalatait, Szekfű Balázs pedig az irodát adta. Hátra volt azonban a legnehezebb feladat: pénzt kellett szerezni. Az első Sziget költségvetése 26 millió forint volt. Előre azonban csupán 8 és fél millió jött össze, de ez is apránként. A főváros például 500 ezer forintot adott, de kaptak támogatást a Pepsitől és a nagykanizsai sörgyártól is. A Taverna Rt már-már csillagászati összeggel, 3 millióval szállt be az üzletbe a vendéglátás jogáért.

A lelkes amatőrök által szervezett első Sziget minden probléma ellenére sikeres lett. A fővédnökséget Göncz Árpád köztársasági elnök vállalta. A Müller Péter Sziámi által kitalált „Kell egy hét együttlét!”, meg a „Sem VIT, sem Woodstock” szlogenek 43 ezer embert „eltaláltak”. Illetve még többet, hiszen ennyien voltak a fizető nézők. Az akkori könnyen hamisítható jegyek és a csoportos belógások miatt vélhetően jóval többen bulizták végig a „Diáksziget” néven debütált rendezvényt. Az első fesztiválon két színpadon, kétszáz koncertet adtak a zenekarok, nyolcvan filmet vetítettek a szabadtéri moziban. Ezeken kívül negyven színházi produkciót is bemutattak a vendégeknek. Akik - akkor még csak magyarok - elégedettek voltak és a sajtóvisszhang miatt sem panaszkodhattak a szervezők. Az örömöt egy dolog azonban beárnyékolta: a rendezvény pénzügyi mérlege. A csapat 3,5 milliós hiánnyal zárta a Szigetet. A mentőövet végül is a budapesti önkormányzat dobta nekik, hiszen utólag kipótolta a lyukat a büdzsén. Minden esély megvolt tehát arra, hogy a következő évben ismét legyen Sziget, méghozzá az elsőnél nagyobb és jobb.

Van-e ember, ki többet érhet el a Szigeten, persze azon kívül, hogy megnyer egy Gerendai Karcsi hasonmás versenyt. A Sziget.hu főszerkesztőjeként vészelhetem át ezt a rendezvényt egy elég jó tudósítói csapattal. Még a kezdés előtt feltornázzuk a nézettséget a Tarlós-féle újabb feltűnési viszketegségnek köszönhetően. Egyébként előtte elsőként csinálunk weboldalt a Meleg Fesztiválnak a programigazgató legnagyobb szorongására.

A Sziget díjnyertes sátra mégis a Magic Mirror. Nőnek öltözött férfiakkal mulatom át az estét, mégsem leszek reggelre nőimitátor. Jobban aggaszt, hogy a parkettáncosnak is kiváló rendszergazdánkat elengedik rendes hétvégi szabadságára. Magunk szereljük a gépeket, állati ronda lesz az oldal a rosszul szervezett, és későn induló webkamerától, viszont legalább baszogatnak. Már a második napon összevész a stáb a szigetidegen arc programigazgatónkkal, aki Para-Kovács szerint Sanyi vadkan médiakompatibilis verziója.

Teljes egészében egy koncertet sem láttam. Torgyán Józsefet életnagyságban viszont annál inkább. A fesztivált felfedezte a politika. Most már biztos, hogy a közeledő országgyűlési választások miatt kezdődött a búcsújárás. Még jó, hogy ez az egész a zenéről szól, nem a kokárdáról.

Az utolsó nap megiszom egy üveg whiskyt a Müllerrel, nagyon jó hangulatban. Reggel kilenckor, amikor a hátamra süt az első forró napsugár, eszembe jut milyen volt itt kilenc évvel ezelőtt. Sajnos nincs szaru a hátamon, ezért hazamegyek a 361 ezer látogatóval együtt és lefekszem. De már nem velük ébredek.

Mire tízig számolok, már újra dolgoznak a karszalag-gyártó gépsorok, és csomagolnak a sztárok.

Részlet: Nagy Sziget könyv – tíz év hév (Crossroads Records, 2002)