A 10 ezer dolláros Alanis

Matthew Braghini (1969-, olasz vérű amerikai, turistaként érkezett hozzánk, aztán ittragadt, 1994 és 1998 között volt a Sziget nagyszínpadmestere)
1996-ban Karcsival nem mindenben értettünk egyet. Én Readinget szerettem volna követni: azokat léptessük fel, akik még nem nagyok, de jövőre azok lesznek. Azaz mindig egy lépéssel a zenei trend előtt. Két remek ajánlatot is kaptunk. 10 ezer dollárért kínálták nekünk a kanadai Alanis Morissette-et a nagyszínpadra. Karcsi meg erre az válaszolta, hogy ő ezt a csajt a vegyes kisszínpadra sem tudja feltenni! Akkor kaptunk csak észbe, amikor Morissette eladott nyolcmillió lemezt; akkor nagyon akartuk, de az ára már 80-100 ezer dollárnál mozgott.
Alanis végül tizenkét évvel később fellépett a Sziget nagyszínpadán, íme:
A másik ajánlatot a budapesti HMK-t vezető szerb srác tette, 20 ezer dollárért négy zenekart is kínált, közte a Throwing Musest, a Charlatanst és a Bellyt. Karcsi azonban nem akarta, inkább abba egyezett bele, hogy a Prodigyt, a Stone Rosest, a Sonic Youth-t, a Therapy?-t hívjuk meg. Azért ez sem volt kutya!
Részlet Jávorszky Béla Szilárd: Húsz év hév című könyvéből
Az első virtuális tudósítások - Artner Sisso
Kiderül, hogy a techno zene basszusai különleges hatással bírnak a nyugdíjasok szívritmusára. Embriópózba görbülve, a párna csücskét szopogatva képesek csak átvészelni az éjszakákat. A békesség kedvéért hangszigetelt sátrakba költöztek a késői koncertek. Így nem csak melegebbek, de jóval porosabbak is az esték.
Megannyi koncertálom, és képtelenség mindegyiken ott lenni. A látogatók száma egyre emelkedik, a külföldiek aránya látványosan megnőtt, mégis egyedül érzem magam. Kétségbeesve keresem Ivánt. Az egykori NDK turistalányok szerepét átveszik a szláv nyelveken beszélő szőkék, és felbukkannak az olasz turistacsoportok, gusztusos hímnemű egyedekkel.
Megszületnek az első virtuális tudósítások. Uj Péter sms-ben nyomja a híreket az Internettónak. A jövő elkezdődött!
Részlet: Nagy Sziget könyv – tíz év hév (Crossroads Records, 2002)






2012. augusztus 2.
hippikiller
2012. július 4.
Balázs Bihari
