SZIGET's Children - C&N, újra
Megint csak a koncertre mentek, hiszen a délelőtti programok már egyiküket sem hozták nagyon lázba. Kicsit korábban értek oda, így még nagyban ment az elő-zenekar. Így hát szimpatikus sátorvadászat következett, és gyros. És egy francia férfi. És bár sem N, sem C nem beszél franciául, nagyon jól megértették egymást. Angolul. És a férfi, Tim McIlrathos pólójában és fültágítójában teljesen belopta magát a szívükbe. A Rise Against nemzetközi. Nagyon is.
A gyros nem volt a legjobb, de mindenhol meg kell tapasztalni. És N addig könyörgött, hogy mivel lemaradtak a délelőtti programokról, pedig ő még mindig gyereknek érzi magát, hogy bár a bungee jumping helyett, amit ő kinézett magának, C megengedte, hogy kifestessék az arcukat. Ami nem azt jelenti, mint N hitte, hogy kap egy oroszlánmaszkot, C pedig egy szép pillangókisasszonyt, hanem egy henna-tetkót. Na, oda se neki alapon, C gazdagodott egy hennapillangóval, N pedig egy békejellel.
Tulajdonképpen, talán mert ez volt a legutóbbi SZIGET-élményük, vagy mert végre egyedül mehettek ki, ez tűnik a legszebbnek mindközül.
Ahogyan ismételten tolakodva bemásztak a tömeg közepébe, és bár nem sokat láttak, a kivetítő sokat segített, és legalább élőben hallhatták a zenét. Ahogyan sikítottak, berekedésig, és ahogyan együtt énekeltek. És ahogyan a zenekar levonult a színpadról, ők pedig hazavonultak újabb egy évre, a SZIGET nélkül.
Most pedig 2012-ben ismét SZIGET. És N képtelen meggyőzni C-t arról, hogy ismételten ejtve van a Placebo, pedig a Vaccines egy állat zenekar! És ezt C is tudja, de a Hűség. És abban egyeztek meg, hogy kimennek egész hétre. Egy egész hét. Reméljük, sikerül!:)
Kösz mindent, SZIGET: N(iki) és C(inti)
2008
Ebben az évben egy zúzós nulladik napi Iron Maiden koncerttel és öt további „teljes értékű” nappal várta látogatóit a Sziget. Ezalatt a hat nap alatt a látogatók száma elérte a 2005-ös és 2006-os fesztivál 385 ezres rekordját. Három napon is megdöntötte a Sziget az eddigi napi látogatórekordot, azaz több mint 65 ezer látogatót tudhatott magáénak. A legtöbben az R.E.M. napján voltak, összesen 70 ezer fesztiválozót szórakoztatott a Sziget – így szombaton ki kellett tenni a „megtelt” táblát. A Fesztivál egyre növekvő nemzetközi ismertségét mutatta, hogy nem csak a magyar közélet képviselői látogattak ki a rendezvényre: itt volt francia közélet egyik legmeghatározóbb és legnépszerűbb alakja, Jack Lang, egykori francia kultuszminiszter is.
2009
2012. február 28.
mienkasziget
sziget, fesztivál, 2009, rekord, látogató, zare, zene, rasszizmus, ellen, megakoncert, arcadom-fal, berlini, fal, emlék, street-art, művész, magyar, ukrán, cseh, szlovák, francia, honet, történelem






2012. augusztus 2.
hippikiller
