Borsa Kata: Ha jól emlékszem, 1994-ben a helypénz még azt jelentette, hogy a büfésnek kellett kifizeti a technikust. Az egyik kocsmáros pedig úgy rendezte le a végén Lugóékkal, hogy egy gyerekkádnyi bekevert gyroshúst adott nekik fizetségül. Egészen karácsonyig azt ebédelte a család, a lehető legváltozatosabb formákban.

Gaspari Zsolt: Valamiért úgy gondoltuk, teherautóval kell megjelennünk a Szigeten, ezért az unokatestvérem használaton kívüli platós Barkasát levizsgáztattuk. Gondoltuk, biztos jól jön majd. Aztán kiderült, csak nekünk volt ilyen. A kocsmák maximum kombi Ladát hoztak, amibe hátra befér négy hordó sör, aztán semmi. Mikor megláttak bennünk a platós Barkasszal, hát, nagyon komoly ajánlatokat tettek. Másik nagy húzásunk, hogy vittünk magunkkal kotyogós kávéfőző gépet. Kiderült, az egész Szigeten nincs kávé. Akkor még Anni néninél sem. Reggel beindítottam a Barkast, füstölt, mint az ítélet, elindultam beszerző körútra, a ma is regnáló Szentendrei úti Profiba, ahol a második naptól már hátulról szolgáltak ki, akár a beszállítókat. Először óvatosságból 3 kiló kávét hoztam, aztán már 13-at. Azon a kotyogós gépen az egy hét alatt tonna közeli kávét főztünk le.

Tóth Tibor (1967-, egykori Sziget-mindenes, az évek során sok minden tartozott hozzá, az utóbbi időben a szolgáltatás fejlesztésért felel): Emlékszem, mentem a Csónakház felé, mikor az egyik színpad mellett látom kiírva, »szerb hagymás hús«. Előtte meg kígyózó sor. Beszédbe elegyedtem a vajdasági fiúkkal, dumálgattunk, iszogattunk, jóba lettünk. Egy idő után elárulták, nem is létezik ilyen étel. Ezt ők találták ki. De a »szerb hagymás hús« remekül működött. Olcsó, ízletes és tartalmas kaja volt. Nem csoda, hogy a következő években majd' minden melegkonyhás árulni kezdte és annyian sorba álltak érte.

Részlet Jávorszky Béla Szilárd: Húsz év hév című 2012-ben megjelent könyvéből

A Sziget XX. évfordulóját ünnepli, szép számú évgyűrű egy rendezvény életében. A kezdet nehezen indult; egyszer a Gerendai felhívott, hogy kellene neki néhány infó, mert szervez egy Sziget nevű rendezvényt. Kicsit beszélgettünk, ez kora tavasszal volt, később a Krúdyban találkoztam vele. Hosszú haj, rövidnadrág, tornacipő, mindkét hóna alatt plakátok.

Kérdeztem: mi van Karcsi, hogyan állnak a dolgok?
Minden ok – mondta - indul a Diáksziget.

Az első rendezvény sötétben botorkálós, keresős, de nagyon vidámra sikerült. Blueszenekarok nagy számban játszottak különböző színpadokon és ez a blues-boom időszakában nagy közönséget vonzott és sikert aratott! A második évben már saját színpadot kapott a műfaj és azóta is sikerrel szórakoztatja a Sziget közönségét.

Mindenkinél eljön, azaz idő a nap folyamán, a különböző hangulatú zenék hallgatása után, mikor megszólal benne a sóvárgás, a blues érzete. Szólít a blues, indulnod kell haver, indulnod kell! Hacsak nem vagy blueser, mert akkor te vagy az a rajongótábor állandó tagja, aki a kezdéstől a reggeli óráig ott áll a blues színpadnál, sörözik és beszélget a mellette ülő emberekkel, vagy éppen csajozik és nem érdekel, hogy mi megy a többi színpadon, hacsak nem egy blueszenekar… „Kik játszanak?” Te ott várod és hallgatod és élvezed a világ zenéjét átható muzsikát és elfelejtesz egy hétre minden, a Sziget mikropoliszának határain kívüli gondod, bajod!
 

A blues egy érzés, mondják az öregek, és én is ezt mondom. Lehet ez egy megsárgult fotó, egy szó, egy szituáció, egy íz, egy hang. Nem nagyon lehet ezt definiálni és nem is igazán kell, hiszen olyan ez, mint a szerelem: ha megérint, akkor sírig tart. A blues néha simogat, megríkat, de ha kell, odaüt, persze csak azért, hogy emlékeztessen arra, hogy a blues tárházát maga az élet és a gyarló emberélet energiái és habitusa táplálják. A gyökerek a rabszolgaidőkig nyúlnak vissza, és ma már ezek a gyökerek egy erős, terebélyes fát kötnek egy biztos talajhoz. Ez örök, tépheti vihar, mikor eljön az idő, ismét kizöldül és lehet, hogy jazzes, funkos, rapes, blues beates vagy éppen popos gyümölcsöt terem, a tradíciók mellett.

Az első évhez hasonlóan, most is nehezen kezdtek el forogni a fogaskerekek, de a szakmai összefogás, a Sziget, a kitartás és a hit, olajat csöpögtetett a rendszerbe, ami igaz, hogy lassan, csendben, de beindul és zakatolni fog, értékes szubkulturális élményt teremtve. A színpad programja az eddigi egyik legjobb összetétellel szórakoztat az idén, az öt nap alatt mintegy 75 órán keresztül, ez alatt a műfajra hatást gyakorló, ír zene mellett közel húsz stílussal, irányzattal ismerkedhetünk meg. A színpadon ismert zenészekkel, ikonokkal és zenekarokkal, fogunk találkozni. Láthatjuk és hallhatjuk Tátrai Tibort, a Magyar Atomot, Ferenczi Gyurit a Rackajammel, a blues beat zene hazai apostolait, a Mississippi Big Beat zenekart. Továbbá fellépnek még a: Rockabilly fenegyerekei, a Mystery Gang, Török Ádám, a The Silver Shine, Karen Carroll With The Mississippi Grave Diggers (USA-HUN-SLK), Cedric Burside (USA), Alvon Johnson Band (USA), Gyo Kretz (NED), Pink Freud (POL) és még sokan mások! Az előadók, zenekarok különböző országokból érkezve ugyanazt a szlenget beszélik és zenét játsszák. A Sziget Blues Színpad programja az ország és a világ egyik legnagyobb és legszínvonalasabb blues esztiváljai közé tartozik. Gyere és legyél részese a feelingnek!

Andor

Mivel az összes eddigi Szigeten jelen voltunk és játszottunk Ladánybenével, rengeteg történetünk, mókás emlékünk van. Most hirtelen három sztori jutott  eszembe.

Az első, valamikor '95-ben lehetett, amikor a dán Dub Wise reggae bandával turnéztunk és a Szigeten egy Marley-műsort is játszottunk. Akkoriban tűztük a zászlónkra, hogy megmutassuk Bob kevéssé ismert dalait is, hogy ne csak a buffalói katonáról tudjon a nép. Így többek közt a Redemption Song himnusza lett a műsorunknak. Colins Wooddal, a Dub Wise feka énekesével, a Marley-buli utáni jókedvünkben egy mini Redemprion Song turnét tartottunk és az összes működő színpadra felkéredzkedtünk elénekelni.


Egy alkalommal Murak (Muraközy Péter programszervező) mint reggae selectort kötött le a Bahia színpadra hajnali 5-ös kezdésű "reggae továbbképzésre". Előző éjjel Siófokon játszottunk és a zenekar lent maradt, csak én jöttem fel mámorosan a CD-immel. Reggel 5-kor már mindenki aludt a sátorban, de én mindenre elszántan beindíttattam a hangcuccot, összeszedtem a lemezjátszókat és belekezdtem a zenélésbe. '96-ot írtunk, még nem igazán működtek a reggae soundok itthon. Műsorom alatt kábé 2 percenként jött hozzám egy-egy különítmény, hogy Cure-t, Takáts Tamást, rockot stb. tegyek be... Kiakadni viszont csak akkor sikerült, amikor a korábban mellém szegődött széphölgy szólalt meg: TB, egy kis Depeche Mode-od nincs véletlenül?:)

Egy átmulatott Sziget-koncert utáni éjszakán a kedvenc büfénkben (Enyhe Fintor Kocsma!) hajnaloztunk és dáridóztunk Lovasival és Gerhes Tomival. Mivel másnap délre leszerveztem egy Est színpad-os Ladánybene talk show-t, reggel 6 körül úgy döntöttünk, már nincs értelme hazamennünk és toltuk tovább a mókázást. Pezsgő 11-kor napsütésben... Szerintetek, hogy néztünk ki a talk show-n, ahol kiültettek minket félkörívben a tűző napra? (hangosan horkoltunk...)

TB Homelock/Ladánybene 27

A 2007-es Sziget nyitónapján, Manu Chao-koncert után, a Nagyszínpad mögötti öltözőknél talált egymásra a két zenekar és hajnalig játszottak együtt saját örömükre. Aznap délután, a hangbeállás alatt Manu szemet vetett Kiss Tibi gitárjára, kölcsönkérte, és teljes koncertjét Tibor Gretsch-én játszotta.