2008
Ebben az évben egy zúzós nulladik napi Iron Maiden koncerttel és öt további „teljes értékű” nappal várta látogatóit a Sziget. Ezalatt a hat nap alatt a látogatók száma elérte a 2005-ös és 2006-os fesztivál 385 ezres rekordját. Három napon is megdöntötte a Sziget az eddigi napi látogatórekordot, azaz több mint 65 ezer látogatót tudhatott magáénak. A legtöbben az R.E.M. napján voltak, összesen 70 ezer fesztiválozót szórakoztatott a Sziget – így szombaton ki kellett tenni a „megtelt” táblát. A Fesztivál egyre növekvő nemzetközi ismertségét mutatta, hogy nem csak a magyar közélet képviselői látogattak ki a rendezvényre: itt volt francia közélet egyik legmeghatározóbb és legnépszerűbb alakja, Jack Lang, egykori francia kultuszminiszter is.
2001
2001-ben lejárt a Pepsi és a Sziget Kft. közötti 1996-ban kötött és 1999-ben három évvel meghosszabbított együttműködési szerződés, innentől a „Sziget” név önálló brand-ként él tovább.
Az első MEGTELT tábla

Tudtad-e, hogy 2001-es Sziget hétvégi napján kellett először kitenni a MEGTELT táblát? Ezen a Szigeten csak a Faithless koncertjén 40000 rajongó ugrált a Nagyszínpad előtt.






2012. augusztus 2.
hippikiller
2012. március 2.
mienkasziget
